Erdon-összeállítás
Illegális fakivágáson értek tetten egy 47 és egy 67 éves csucsai férfit illetve egy 42 éves csucsai nőt május 1-jén 15 óra körül a nagybáródi rendőrök, illetve az erdészeti igazgatóság munkatársai, tájékoztat közleményében a Bihar megyei rendőrség sajtóosztálya. A három személy összesen 5,2 köbméternyi bükkfát vágott ki törvénytelenül. A helyszínen azonosították a 47 éves férfi két járművét, egy furgont és egy csörlővel felszerelt traktort, amelyhez kábelek segítségével két, az erdőből kivágott fát erősítettek. Emellett a közelben a rendőrök 29 jelöletlen tuskót azonosítottak, ezeket a fákat is illegálisan vágták ki. A rendőrök elrendelték 5,2 köbméter faanyag és a fák kivágásához használt láncfűrész elkobzását.
Az ügyben illegális fakivágás és falopás bűncselekménye miatt büntetőeljárás indult, a nyomozás pedig az élesdi ügyészség egy ügyészének felügyelete mellett folytatódik. A vizsgálat során megállapítják a bűncselekmény elkövetésének pontos körülményeit, és az eredménytől függően megteszik a szükséges jogi lépéseket.







