Kiosztották a Magvető-csomagokat Nagyszalontán

A nagyszalontai Magvető programot több, mint tíz esztendeje indította útjára a helyi RMDSZ. A cél mindvégig az volt, hogy a hajdúváros kiskertjeiben ne maradjon parlagon a föld, azok is tudják megművelni, akiknek jövedelméből nem igazán telne vetőmagvak vásárlására.

Évente 150-160 vetőmagcsomagot állítanak össze, tudtuk meg Horváth Péter irodavezetőtől, s ezekre a kisjövedelmű szalontai családok pályázhatnak. A csomagban vetőkrumplit, dughagymát, borsót, babot, uborkát, répát, petrezselymet és virágmagokat kaptak ingyenesen.

Mint minden évben, idén is március közepén került sor a kiosztásra, hogy időben termőtalajba kerülhessen minden mag. A Magyar Házban Török László köszöntötte az érdeklődőket, s biztatta őket arra, hogy továbbra is műveljék szorgalommal, jókedvvel a kerteket, majd átadta a gondosan összeállított csomagokat.

A programban rendszeresen részt vevők büszkén meséltek az elmúlt évek bőséges terméséről, Szakács Lajos fotókkal is igazolta, hogy a magvető csomag milyen bőséges termést hozott kertjében.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben