Az Érmihályfalvi 1-es Számú Technológiai Líceum Tudásterében nemrég szakmai továbbképzést szerveztek a Komplex Instrukciós Program módszertanának megismerésére és gyakorlati alkalmazására. Az esemény célja az volt, hogy a pedagógusok korszerű, inkluzív tanítási eszközökkel gazdagítsák módszertani eszköztárukat, elősegítve a tanulók aktívabb bevonását és együttműködését az órákon.
A résztvevőket Zeffer Tímea Erzsébet igazgatónő köszöntötte, aki beszédében a szakmai együttműködések jelentőségét hangsúlyozta. Köszönetet mondott az Óbudai Egyetemmel való együttműködésért, valamint dr. habil. K. Nagy Emese Ph.D. nyitottságáért és szakmai támogatásáért, amely lehetővé tette a képzés megszervezését a térség pedagógusai számára.
Kiemelte, hogy az ilyen alkalmak hozzájárulnak a pedagógusok szakmai megújulásához és a minőségi oktatás erősítéséhez a régióban.
A továbbképzésen több intézmény pedagógusai is részt vettek, ami jól mutatja a térségi összefogás erejét és az innováció iránti nyitottságot. Jelen voltak az Érmihályfalvi 1-es Számú Technológiai Líceum és az Érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola pedagógusai, valamint az Érkörtvélyesi Dr. Balasi József Általános Iskola, a Szalacsi Balaskó Nándor Általános Iskola és a Rékáb Egyesület képviselői is.
A képzést dr. habil. K. Nagy Emese Ph.D., a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pedagógusképző Központjának főigazgatója és a Tanárképző Intézet igazgatója tartotta. Személye külön szakmai súlyt adott az eseménynek, hiszen a Komplex Instrukciós Program magyarországi meghonosításának és fejlesztésének egyik meghatározó szakembere.

Fotó: Érmihályfalvi 1-es Számú Technológiai Líceum
A KIP módszertan lényege, hogy a tanulók heterogén csoportokban, egymást segítve sajátítják el az ismereteket, miközben szociális és kommunikációs készségeik is fejlődnek. A résztvevők a képzés során megismerhették a módszer elméleti alapjait, majd gyakorlati példákon keresztül sajátíthatták el a differenciált, kooperatív tanulásszervezés technikáit.
A foglalkozások interaktív formában zajlottak, így a pedagógusok nemcsak hallgatói, hanem aktív alakítói is voltak a tanulási folyamatnak.
Külön hangsúlyt kapott az esélyteremtés, valamint az, miként lehet a különböző képességű tanulókat egyaránt sikerélményhez juttatni az órákon.
A visszajelzések alapján a továbbképzés hasznosnak és inspirálónak bizonyult. Többen kiemelték, hogy a KIP módszer alkalmazása hozzájárulhat a tanulók motivációjának növeléséhez és az osztályközösségek erősítéséhez.
Az esemény ismét rámutatott arra, hogy a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődése kulcsfontosságú a minőségi oktatás biztosításában, az intézmények közötti együttműködés pedig hosszú távon a diákok javát szolgálja.







