BN-összeállítás
A révi sportcsarnokban került sor arra a labdarúgó mérkőzésre, amelyet Szántó Zoltán, a Bihari Napló nemrég elhunyt sportújságírójának, szerkesztőjének emlékére szervezett a Révi Református Egyházközség és a BN-Ferogar amatőr labdarúgócsapat az elmúlt hétvégén, szombaton.
Amikor 1991-ben megalakult a Bihari Napló csapata, mely éveken át aktívan működött, Bihar megye számtalan településén megfordult és helybeli amatőr csapatokkal játszott mérkőzéseket, köztük többször Réven is. Ennek a csapatnak a kezdetektől oszlopos tagja volt Szántó Zoltán. Miután már a Bihari Napló nem tudott saját köreiből, kimondottan naplós játékosokból csapatot kialakítani, a Bihari Napló focicsapata egyesült a Ferogar csapatával, így alakult meg a BN-Ferogar csapat, melynek Szántó Zoltán ugyancsak alapembere volt.
A szombati találkozó egyperces néma csenddel kezdődött, majd a vendégek képviseletében, Garnai Sándor, a BN-Ferogar csapatkapitánya szólt néhány szót: „Én remélem, hogy odafentről Zoli is nézi ezt a találkozót, melyet az ő emlékezetére rendeztünk itt Réven. Sokszor elhangzik az, hogy onnan fentről is lehet látni mindazt ami a földön történik. Egy barátságos meccset szeretnénk ma itt játszani, emléket állítani a kiváló sportembernek. Nagy tisztelettel megköszönöm Papp Csaba tiszteletes úrnak, hogy teret biztosított e mérkőzés lebonyolítására, hiszen ez nemcsak a fociról szól, hanem főképpen az emlékezésről, hiszen az általunk tisztelt és szeretett sporttársra, a BN-Ferogar labdarúgó csapat egykori oszlopos tagjára, Szántó Zoltánra emlékezünk.”
Hasas János, Rév község alpolgármestere is szólt a két csapathoz: „Szeretettel köszöntöm önöket itt Réven, örülök annak, hogy itt nálunk tartják meg ezt az emlékmeccset. Örülök, hogy itt vannak, és bízom én is abban, hogy a mennyei magasságokban Szántó Zoltán is nézi majd ezt a mérkőzést.” – zárta sorait, sok sikert kívánva az együtteseknek.
A kétszer harminc perces találkozón nagyon sok gól született, de igazi barátságos mérkőzés lévén semmiféle kihágás nem történt, úgyhogy a mérkőzés játékvezetőjének csak akkor szólalt meg a sípja, amikor a játék elindult, vagy éppen gólok születtek. Volt is gól bőven, mely a vendégcsapat 12–10-es győzelmével ért véget. Ezen sorok írója a találkozó végén szerette volna a góllövők neveit is megnevezni, de erre nem vállalkozott senki. „Nem az a lényeg ki hány gólt rúgott, hanem az, hogy kegyelettel emlékeztünk az elhunyt sportújságíróra, a futballistára” – jegyezte meg egy révi játékos.
A mérkőzés után a Bersek József Közösségi Házban, szeretetvendégség keretében finom babgulyást fogyasztottak el a csapatok tagjai, melyet Papp Zoltán élesdi szakács készített. Már útban Nagyváradra, Garnai Sándor elmondta, hogy hasonló találkozókat szeretne még szervezni a megye más településein is.
Jegyzőkönyv Rév: Hasas János, Papp Csaba, Papp Botond, Fehérvári Zsolt, Domokos Ferenc, Domokos Rudolf, Kádas Károly. Edző: Papp Csaba. BN-Ferogar: Garnai Sándor, Tarr Gyula, Stelian Farcau, Cojta Jenő, Stara Craciun, Cartis Dan, Borza Pál, Mille József. Edző: Dérer Ferenc, aki egyben a találkozó játékvezetője is volt. |






