Népszerű együttesek érkeznek Biharra: a Voltaj és a Republic már biztos fellépő
Népszerű együttesek érkeznek Biharra: a Voltaj és a Republic már biztos fellépő

Fotó: Haáz Vince

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Két népszerű együttes koncertjével várják az érdeklődőket az idei Bihari Községi Napokon. A szervezők bejelentették, hogy a román könnyűzene egyik legismertebb zenekara, a Voltaj, valamint a magyar Republic is színpadra lép a bihari földvárban.

A Voltaj koncertjét július 18-án, szombaton 22 órától rendezik meg. A szervezők szerint a közönség a zenekar legismertebb slágereit hallhatja egy fesztiválhangulatú, látványos esti koncerten.

A Republic másnap, július 19-én, vasárnap 20 órától lép színpadra. A legendás magyar együttes fellépése várhatóan a rendezvény egyik legnagyobb közönségvonzó programja lesz, hiszen a zenekar évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar könnyűzenei életnek, dalait több generáció is jól ismeri.

Mindkét koncertnek a bihari földvár ad otthont, a belépés pedig ingyenes.

A szervezők egyelőre nem tették közzé a Bihari Községi Napok teljes programját, várhatóan a következő napokon jelentik be a további fellépőket és a kísérőrendezvényeket.

Korábban írtuk

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben