Bihari Napló
Réven is megnyitották az új iskolai tanévet
Réven is megnyitották az új iskolai tanévet

Fotó: H.J.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Hétfőn reggel kilenc órakor Réven is megnyitotta kapuit a Technikai Kollégium. Idén 982 diák tanul majd a Sebes-Körös menti község tanintézményben.

A multifunkcionális műfüves pályán, a felkészítő osztályok felvonulását és az ortodox, görög- katolikus lelkészek köszöntőjét követően Kabai Kitti református lelkésznő tartott rövid áhítatot, aki néhány napja, szeptember 1-től végez szolgálatot a révi egyházközségben. Köszöntőjét követően kérdést intézett az iskolát most kezdő fiatalokhoz: mit tartalmaz az iskolatáska? Hajdú Dominik személyében jött is a válasz: füzet, könyv, ceruza, zsebkendő.

Idézet
Vajon mit kell még beletennünk?

– tette fel a kérdést Kabai, majd a választ is megadta, arra kérve minden szülőt, nagyszülőt arra, hogy „tegyék” még bele az iskolatáskába mindazokat, amiket Péter apostol tanácsol igéjében (2 Péter 1:5): „… minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet.”

Idézet
Legyen Isten áldása ezen a tanéven, áldja meg Isten a gyermekeket, akik most indulnak, áldja meg azokat, akik folytatják a tanulmányaikat, áldja meg a szülőket és adjon mindenkinek bölcsességet ehhez a nagyon szép és nemes feladathoz, ami az iskolai nevelés

– mondta zárszavában a lelkésznő.

Galéria

Fotó: H.J.

Malai Florin Olimpiu igazgató köszöntőjéből megtudhattuk azt, hogy a révi iskola a polgármesteri hivatal által elnyert három uniós pályázatnak köszönhetően teljesen felújítva, új bútorzattal, IT-felszereléssel várja a 982 tanulóját.

Az elöljáró elmondta továbbá, hogy az iskolában különböző projektek – az iskolaelhagyást csökkentését célzó PNRAS-program, Első egyetemista, Erasmus+ – futnak az iskolában, csak élni kell a lehetőségekkel.

Dorel Cosma polgármester örömmel nyugtázta azt, hogy tanévkezdéskor élettel telnek meg Rév utcái a hangoskodó diákoktól, hogy egyre nő az 1953-ban megalapított helyi líceum tanulóinak a száma. Elmondta továbbá, hogy a révi tanintézmény megkapta az elektromos mikrobuszt is. A megyei rendőrség tanévnyitó üzenetét Ianc Cristian, a helyi rendőrség vezetője tolmácsolta.

Galéria

Fotó: H.J.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben