ERDON-összeállítás
Felháborodást váltott ki a közösségi médiában a Vaskohszikláson történt erőszakos incidens, amit videóra is vettek. A felvételen látható, amint egy 17 éves fiatal többször nagy erővel megüt és megrúg egy 9 év körüli kisfiút, az ütések többek között a gyermek fejét és hátát érték. A videót először április 4-én, pénteken töltötték fel a Facebookra, de körülbelül egy óra múlva törölték. Azonban az internet nem felejt, több felhasználó lementette, és újra megosztotta a felvételt, egyikük arra kérve az illetékes hatóságokat, hogy hivatalból indítsanak eljárást. A vírusszerűen terjedő videó heves reakciókat váltott ki az emberekből, sokan a hozzászólásokban sem rejtették véka alá a véleményüket és a dühüket.
A felvételt megosztó egyik felhasználó szerint az eset két héttel ezelőtt történt Vaskohszikláson, Petrileni negyed mellett, de az csak most kapott nagyobb nyilvánosságot. Az áldozat vaskohsziklási, az elkövető pedig vaskohi (Vașcău).
A felvételen hallható, amint az incidensnél jelen levő többi fiatal verekedésre buzdítja a tinédzsert és a gyermeket, utóbbinak, bár próbált védekezni és támadni is, természetesen esélye sem volt, többször a földre került. A kisfiú szülei állítólag nem tudták, mi történt gyermekükkel.
A Bihar megyei rendőrség vasárnap közölte, hogy az ügyben eljárást indított. „Április 4-én a felvételek megtekintését követően a vaskohsziklási rendőrök hivatalból eljárást indítottak az ügyben testi sértés és más erőszakos cselekmények elkövetése miatt. A nyomozás a Belényesi Bíróság mellett működő ügyészség egyik ügyészének felügyelete mellett zajlik a bűncselekmény pontos körülményeinek megállapításáért. A nyomozás eredményeitől függően meghozzák a megfelelő jogi intézkedéseket” – közölte Alin Laza rendőrségi szóvivő. Információk szerint a rendőrök már azonosították az elkövetőt.







