Autós tiltakozást szerveztek Margittán március 20-án, pénteken 18 órától. Több tucat sofőr gyűlt össze a polgármesteri hivatal előtt, hogy részt vegyen a megmozduláson.
A tüntetést Sergiu Sabău, az Info Trafic Bihor elnevezésű Facebook-csoport létrehozója és adminisztrátora szervezte. A városközpontban zajló tiltakozó megmozduláson körülbelül 40-50 sofőr vett részt, akik a gyülekezőt követően a járműveikkel felvonultak a város utcáin.
A résztvevők Margitta több benzinkútjánál megálltak, ahol szimbolikus összegekért tankoltak: 2, 5 vagy 10 lejért. A tüntetés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a magas üzemanyagárak miatti elégedetlenségre – írja a Bihon.
A szervezők kiemelték, hogy nem szerették volna akadályozni a töltőállomások működését, csak fel akarták hívni a figyelmet az egyre magasabb üzemanyagárakra.
A tiltakozó akcióval vagy annak hatékonyságával nem értett mindenki egyet. A közösségi médiában közzétett felvételek alá érkező hozzászólásokban többen kifogásolták, hogy a magas üzemanyagárak ellen tüntetők pont autóval érkeztek, vagy hogy tankolással tiltakoztak, még ha csak szimbolikus összeget is fizettek. Többen megjegyezték, hogy a felvonulás során éppen a drága üzemanyagot használták el, de voltak olyanok is, akik értékelték az ötletet, csak a tiltakozás módján változtattak volna.







