Villámcsapás érte a csokalyi református templomot, jelentős kár keletkezett
Villámcsapás érte a csokalyi református templomot, jelentős kár keletkezett

Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Komoly károkat okozott a kedd hajnalban Bihar megye felett átvonult vihar a csokalyi református templomban: az épületet villámcsapás érte, bejárata ezt követően kiégett, a sűrű füst és korom pedig belepte a templombelsőt.

Fazakas Ildikó helyi lelkipásztor elmondása szerint az isteni gondviselés mutatkozott meg abban, hogy nem égett le teljesen a több mint háromszáz éves épület.

A hajnali viharban lecsapó villám hatalmas robaját a lelkész is érzékelte a parókia épületében, de a templom kiégett bejárati részét a harangozó fedezte fel délelőtt tíz óra után.

A villámcsapást követően ugyanis sem füst, sem lángok nem látszottak, annak ellenére, hogy a templom ablakai nyitva voltak.

Az udvaron sepregető harangozó a sercegő ajtóra és kijáratot jelző lámpára lett figyelmes, ezt követően szembesültek a hatalmas károkkal. A lelkipásztor elmondása szerint csodával határos az, hogy a nyitott ablakok ellenére, amelyen keresztül a beáramló oxigén táplálhatta volna a tüzet, nem égett le a templom.

Fotó: Csokalyi Református Egyházközség

Idézet
„A villanyvezetéket érte a villámcsapás, ami elkezdett olvadni, majd teljesen megsemmisült. A templom körbe van lambériázva, ami szintén meggyúlhatott volna”

– nyilatkozta a Bihari Naplónak a lelkipásztor.

Korábban írtuk

A templombelsőt átláthatatlan füst töltötte meg, a vezetékek körül még apróbb lángok jelentkeztek, amit poroltóval sikerült eloltania a harangozónak. Értesítették a tűzoltókat, akik a szükséges utómunkálatokat elvégezték, vízzel való oltásra azonban már nem volt szükség.

Hogy nem történt nagyobb baj, az a szakemberek szerint a működő villámhárítónak is köszönhető

– tette hozzá a lelkipásztor.

A rendkívül nagyfeszültségű villám a templom mellett az udvaron kihelyezett reflektort, illetve a harang villamosítását is érintette, a parókia villanyhálózatát azonban megkímélte.

Fotó: Csokalyi Református Egyházközség

Jelenleg a biztosítót várják, amely felméri a körülményeket, ezt követően tudják megállapítani, milyen anyagi károkat okozott a villámcsapás.

Idézet
„Természeti katasztrófa lévén biztosítás alá esik”

– jegyezte meg Fazakas Ildikó.

A gyülekezet jelenleg önállóan nem tudná állni a teljes helyreállítást, ebben az évben ugyanis már zajlottak felújítási munkálatok az egyházközségben: nemrég készültek el a gyülekezeti ház emeletén a vendégszobák, ötből négy már teljes felszereltséggel várja a szállást keresőket. Jövőre tervben volt a templombelső festése is, a villámcsapás azonban átírta a prioritásokat – mondta el a lelkész. A templom nincs használható állapotban, a vasárnapi istentiszteleteket ezért a következő időszakban a gyülekezeti házban fogják megtartani – tudtuk meg.

Idézet
„Minden figyelmünk a templom felé fog irányulni. Ha az Úristen megengedi, minél rövidebb idő alatt szeretnénk helyrehozni, hogy tudjunk visszamenni oda”

– fogalmazott a lelkész.

Fotó: Csokalyi Református Egyházközség

A csokalyi templom 1724–1725 között épült torony nélkül, a gyülekezet a tavaly ünnepelte fennállásának háromszázadik évfordulóját. A négy fiatornyos tornyot 1790-ben építették. Legutóbb 2022-ben zajlottak felújítási munkálatok a tornyon, illetve külső festést is kapott az istenháza. Orgonajavítások is zajlottak az idők során, az 1864-ből származó hangszer most minden bizonnyal ismét tisztításra fog szorulni a lerakódott korom miatt.

Korábban írtuk

Idézet
„Őszintén hiszek benne, hogy minden ki fog alakulni, és meg fog újulni belülről a templom, ami természetesen a csokalyi gyülekezetnek egy nagyon-nagy esemény”

– fogalmazott a lelkipásztor.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben