A kezdeményezést a helyi tanács és a polgármester közösen indította el azzal a céllal, hogy a nehezebb időszakban is szebbé tegyék a községet, és erősítsék a közösséget. Szilágyi Zoltán polgármester lapunknak elmondta,
Az első kezdeményezés keretében minden család egy tagja három rózsatövet vehetett át egy helyi boltból.
A feltétel az volt, hogy a növényeket a ház elé, az utcafrontra ültessék ki, majd ezt fényképpel is igazolják. A program így nemcsak a magánportákat, hanem a közterületek látványát is javítja. A polgármester szerint a visszajelzések kifejezetten pozitívak voltak azok részéről, akik részesültek a támogatásból, és a mostani 450 család már a község jelentős részét lefedi.
Az önkormányzat azonban nem áll meg: ősszel újabb rózsatőosztást terveznek, amellyel még nagyobb területet szeretnének bevonni – tette hozzá Szilágyi Zoltán. A cél, hogy idővel Bihar utcái valóban „virágba boruljanak”.
A kedvező fogadtatás mellett azonban negatív jelenség is megjelent. A polgármester elmondása szerint több lakos jelezte, hogy az elültetett rózsatöveket rövid időn belül ellopták a házak elől, arról azonban egyelőre nincs információ, hová kerültek a növények.







