A Bihar FC saját nevelésű kapusa, a mindössze 17 éves Arsenie Mocan meghívót kapott a román U18-as válogatottba. A tehetséges hálóőr október 6. és 14. között Törökországban vesz részt egy tornán, ahol három felkészülési mérkőzést játszanak majd: a hazai Törökország, Portugália és Spanyolország hasonló korosztályos válogatottjai ellen. A találkozók kezdési időpontja mindhárom esetben 14 óra, a török csapattal október 9-én, Golcukban, a portugálokkal október 11-én, a spanyolokkal pedig október 14-én, Sapancában mérkőznek a románok.
Mocan a pályafutását a klub utánpótlásában kezdte, először Sorin Pop csoportjában. Egykor edzője így jellemezte: „Egy kitartó, szorgalmas és fegyelmezett gyermek, akinek előnyére vált, hogy kapusként először mezőnyjátékosként kezdett, így jó lábjátéka van a többi képessége mellett.” Később Dorin Mihuț és Sorin Todea csoportjában folytatta, majd rövid kölcsönszerződésre a Biharszentandrási Crișulhoz került, végül visszatért a Bihar FC-hez, ahol a felnőttcsapatban debütált a másodosztályban az idény elején, és egyelőre kirobbanthatatlannak tűnik a csapatból 8 forduló után.
Arsenie Mocan idei kiváló teljesítménye Ion Marin szövetségi edző figyelmét is felkeltette.
A piros-kék klubnál a kapusok felkészítését Vlad Ghețe irányítja.