A gazdasági bevándorlók a kedvenc sportjukat is magukkal hozták
A gazdasági bevándorlók a kedvenc sportjukat is magukkal hozták

Fotó: Jósa Attila

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Krikettkapuk nőttek ki a Pece partján.

Szokatlan látvány fogadta a hétvégén a Fogarasi utcában járókat. A Nagyvárad Aréna közelében, a Pece mellett fekvő, inkább építési törmelékkel borított, mintsem füves területen fiatalok népes csoportja sportolt. A játékosok szabályos alakzatban helyezkedtek el, középen pedig három földbe szúrt karó jelezte, ezen az alkalmi pályán bizony krikettmérkőzés zajlik.

A nem mindennapi jelenet mellett nem lehetett szó nélkül elmenni.

A játékosok készségesen válaszoltak a Bihari Napló kérdéseire, így hamar kiderült, hogy valamennyien Srí Lankáról érkeztek, jelenleg Nagyváradon dolgoznak, szabadidejükben pedig annak a sportágnak hódolnak, amely hazájukban legalább akkora népszerűségnek örvend, mint nálunk a labdarúgás. A résztvevők felkészültsége és felszerelése között meglehetősen nagy különbség mutatkozott. Akadt, aki szinte teljes, profi felszerelésben lépett pályára, és a különleges alakú ütők is megfeleltek a nemzetközi szabványoknak, mások egyszerű utcai ruhában kapcsolódtak be a játékba. A tudás sem volt egyforma, a rutinosabbak szinte minden dobást magabiztosan eltaláltak, még akkor is, ha a labda egyet-kettőt pattant előttük, de olyan játékos is akadt, aki egymás után jó néhány alkalommal csak a levegőt suhintotta meg.

Fotó: Jósa Attila

A hangulatot ez szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta, a Fogarasi utcai alkalmi pályán nem világbajnoki pontokért, hanem a közös játék öröméért ragadtak ütőt. Kérdésünkre azt is elmondták, hogy a labdarúgás és más sportágak különösebben nem érdeklik őket, Srí Lankán a krikett az első számú sport.

Arra már kitérő válaszokat kaptunk, hogy melyik vállalatnál és milyen munkakörben dolgoznak, de a történet szempontjából ennek talán nincs is jelentősége. Annyi nyitott szemmel járva is észrevehető, hogy az utóbbi években egyre több távoli országból érkező munkavállaló jelent meg Váradon. A gazdasági bevándorlók nemcsak munkaerejüket, ételeiket és szokásaikat hozzák magukkal, hanem kedvenc időtöltéseiket is. A globalizáció egyik sajátos helyi lenyomata, hogy miközben a város sportpályáin futballoznak, kosárlabdáznak vagy teniszeznek, néhány száz méterrel arrébb már egy Srí Lanka-i társaság védi a krikettkapukat.

Nemzeti ügy
A sportág a brit gyarmati uralom idején, a 19. században jelent meg a dél-ázsiai szigetországban. Eleinte elsősorban az elitiskolák és a tehetősebb városi rétegek játéka volt, később azonban az egész országban elterjedt. A britek vitték magukkal, a Srí Lanka-iak viszont annyira a sajátjukká tették, hogy mára a nemzeti identitás egyik fontos részévé vált.
A nagy áttörést az 1996-os világbajnokság hozta el, amelyet Srí Lanka látványos, támadó krikettel nyert meg. A diadal olyan hatással volt az országra, mintha egy kisebb futballnemzet egyszer csak világbajnoki címet szerezne. Bár Aravinda de Silva, Sanath Jayasuriya, Muttiah Muralitharan, Kumar Sangakkara és Mahela Jayawardene neve nem sokat mond a váradiaknak, ők nem egyszerűen kiváló sportolók, hanem valóságos nemzeti hősök lettek.
A krikett ráadásul viszonylag könnyen alkalmazkodik a körülményekhez. Bár a hivatalos változathoz komoly felszerelés és hatalmas, ovális pálya szükséges, az egyszerűsített játékhoz elegendő egy ütő, egy labda és néhány rögtönzött kapu. Srí Lankán utcákon, strandokon és üres telkeken is játsszák, éppen úgy, ahogyan azt most a Pece partján láthattuk.

A krikett első pillantásra bonyolultnak tűnhet, az alapgondolata azonban viszonylag egyszerű. A dobó játékos a három karóból és a tetejükre helyezett két kis pálcából álló kaput próbálja eltalálni. Az ütőjátékos igyekszik ezt megakadályozni, majd minél messzebbre küldeni a labdát. Amíg az ellenfél mezőnyjátékosai visszajuttatják azt, az ütők futásokkal gyűjthetnek pontokat.

A labda kemény, bőrrel bevont parafagolyó, amely komoly sérülést is okozhat, az ütő jelenlegi, lapos formáját pedig a 19. század közepe óta használják. A mérkőzések hossza a választott játékmódtól függ. A hagyományos tesztmérkőzés akár öt napig is eltarthat, míg a népszerű Twenty20-változat nagyjából három óra alatt befejeződik. A Fogarasi utcában természetesen nem a sportág valamelyik szigorúan szabályozott nemzetközi változatát játszották.

Régi-új sport Romániában

A krikett Romániában sem teljesen ismeretlen. Az első feljegyzett mérkőzést 1893 júniusában játszották Brajlán, a bukaresti és a helyi csapat között. A találkozón állítólag Erzsébet királyné, I. Károly román király felesége is jelen volt. A sportág még két-három évtizedig fennmaradt az országban, majd a háborúk és a kommunista rendszer idején gyakorlatilag eltűnt. Az újjászerveződés a 21. században kezdődött. A Román Krikettszövetséget 2009-ben alapították meg, az ország 2013-ban társult, 2017-ben pedig teljes jogú társult tagja lett a Nemzetközi Krikett Tanácsnak.

A sportág romániai központja Bukarest környékén alakult ki. A fővárostól mintegy 26 kilométerre fekvő Moara Vlăsiei településen 2011 és 2013 között építették fel a régió egyik ritkaságnak számító, természetes borítású krikettpályáját. Erdély legeredményesebb együttese a Kolozsvári Cricket Club, amely már a román bajnokságot is megnyerte, de Temesvár környékén is működik csapat.
A romániai krikettéletet elsősorban az indiai szubkontinensről és a Brit Nemzetközösség országaiból érkező játékosok tartják mozgásban. A szövetség 2023-as adatai szerint 432 felnőtt és mintegy ötszáz gyermek krikettezett szervezett keretek között, további közel ezren pedig egyszerűsített formában, parkokban és szabad területeken játszottak.

A korábbi tudósítások után kutatva Nagyváradon sem hivatalos klub működésének, sem egyszerű bemutató mérkőzésnek nem találtuk nyomát, bár valószínűsíthető, hogy az arisztokratikus sportok iránt fogékony váradiak valamilyen formában a krikettet is kipróbálhatták. A sportág egyetlen korábbi helyi említése is csak a 2010-es évekből származik, a Nagyváradi Egyetem külföldi hallgatóinak szervezete egy több hétvégés sportprogram részeként krikettversenyt is meghirdetett. A most látott mérkőzésről tehát nem állíthatjuk biztosan, hogy az első volt a városban, de alighanem kevesen mondhatják el magukról, hogy korábban élőben láttak krikettezőket Váradon. A sportág hamarosan még nagyobb figyelmet kaphat, hiszen 128 év után visszatér az olimpiai programba, a 2028-as Los Angeles-i játékokon rövidített formában rendeznek majd krikett-tornát. A világ második legnépszerűbb sportágának rajongótáborát mintegy két és fél milliárd emberre becsülik.

A Pece-parti mérkőzés végét nem vártuk meg.

A krikettben még a rövidnek számító összecsapás is órákig tarthat, a játékosok pedig láthatóan nem siettek sehova. Az ütő csattant, a labda hol a köveken, hol egy fűcsomón pattant meg, a többiek pedig hangosan biztatták egymást. Ami Srí Lankán mindennapos látvány, az Váradon egyelőre különlegesség, de könnyen lehet, hogy egyre kevésbé lesz az.

Fotó: Jósa Attila

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben