A labda helyett fogak repkedtek az utánpótlásmeccsen
A labda helyett fogak repkedtek az utánpótlásmeccsen

Fotó: Élesdi Crișul

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Szülők támadtak meg egy edzőt egy Bihar megyei U15-ös mérkőzésen, a bántalmazás a gyerekek szeme láttára történt.

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy Bihar megyei utánpótlás-mérkőzésen, ahol egy edzőt a hazai csapat játékosainak szülei bántalmaztak a gyerekek szeme láttára – számolt be róla a Bihon.ro hírportál.

Az eset a Belényesi Viitorul (3. hely) és az Élesdi Crișul (8. hely) U15-ös csapatainak mérkőzésén történt, amelyet a 2011-ben vagy később született játékosok számára rendeztek meg a biharrósai pályán.

A találkozó lefújása után az élesdi csapat edzőjét több személy is bántalmazta.

A beszámoló szerint a támadók a hazai csapat játékosainak szülei voltak. Răzvan Șoit edző elmondta, hogy a mérkőzés utolsó perceiben a hazai csapat néhány szülője durván szidalmazta őket, a családjukat és az elhunyt hozzátartozóikat is gyalázva, valamint fenyegetéseket is kaptak. A lefújás után az egyiküknek szólt, hogy szégyellje magát, mert csapatukban olyan gyerekek is játszanak, akiknek már nincs édesapjuk, és nem helyes, amit tesz. Ekkor több ember agresszívan felé indult, a földre vitték, majd ütni és rugdosni kezdték.

Az edző beszámolója szerint amikor felállt, már csupa vér volt.

A legagresszívebb támadó előbb elmenekült, majd visszatért, és békülékenyen viselkedett, miközben egy másik szülő azzal az indokkal fogta le az edző karjait, hogy szétválasztja őket. A támadó azonban eközben még le is fejelte az edzőt. Hozzátette, hogy szerencséje volt, mert kissé el tudta húzni a fejét, így a homlokán keletkezett egy nagy vágás, különben az orra is eltörhetett volna. A helyszínre kiérkezett a rendőrség, de addigra a támadók eltűntek, később a SMURD mentőszolgálat a belényesi kórházba szállította a trénert, ahol Ianceu doktor összevarrta a sebét. Két foga kitört, bordái fájnak az ütésektől, ezért további vizsgálatokra is vissza kellett térnie a kórházba, majd igazságügyi orvosi vizsgálatot is kér.

Fotó: Bihon

Az incidens a gyerekek szeme láttára történt. Az élesdi küldöttséggel ott volt Adrian Guran rendőr is, aki szabadidejében kísérte el a csapatot, mert gyermeke a Crișul játékosa. A beszámoló szerint megpróbált közbelépni, de a feldühödött csoport tagjai elhúzták a helyszínről.

Az ügyet a Bihar Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága is vizsgálni fogja, mivel az eset szerepel a játékvezető és a mérkőzés megfigyelőjének jelentésében.

A rendőrség közleménye szerint március 14-én a Belényesi 2-es számú vidéki rendőrőrs munkatársait a 112-es segélyhívón értesítették arról, hogy a Bihar megyei Biharrósa település futballpályáján verekedés történt. A helyszínen megállapították, hogy egy spontán konfliktus során, amely a stadionban zajló mérkőzéssel kapcsolatos nézeteltérésekből indult ki, egy 46 éves belényesi férfi többször ököllel és lábbal ütötte-rúgta egy 35 éves élesdi férfi testét és fejét.

Az ügyben testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárás indult, a nyomozást a Belényesi 2-es számú vidéki rendőrőrs folytatja az ügyészség felügyelete mellett.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben