Răzvan Burleanu újabb négy évre marad a Román Labdarúgó-szövetség (FRFÖ élén, miután a március 18-i, keddi közgyűlésen elsöprő fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást. A 264 leadott szavazatból egy volt érvénytelen, Burleanu 258 voksot kapott, míg egyetlen kihívója, Ilie Ștefan Drăgan ötöt.
A közgyűlés elején egyébként a FIFA és az UEFA is képviseltette magát: Gianni Infantino és Aleksander Ceferin videóüzenetben köszöntötte a román futball közösségét, a helyszínen pedig több nemzetközi tisztségviselő is jelen volt.
A választást megelőzően Burleanu mintegy 45 perces beszédet tartott, amelyet bírálói szerint többen már nehezen követtek figyelemmel. A legnagyobb felháborodást azonban nem is a hosszú felszólalás, hanem az azt követő jelenetek váltották ki.
A teremből ugyanis olyan javaslat érkezett, hogy Burleanu ellenfelének, Ilie Drăgannak már ne adjanak szót, és azonnal térjenek át a szavazásra. A kezdeményezést kézfeltartással támogatták, Burleanu pedig nem ellenezte azt. Drăgan ezt később súlyosan antidemokratikus lépésnek nevezte, és úgy értelmezte, hogy tudatosan akadályozták meg abban, hogy a küldöttek előtt ismertesse az álláspontját.
Drăgan a mikrofonhoz próbált jutni, hogy mégis felszólalhasson, eközben azonban a szövetség biztonsági emberei is közbeléptek. A jelenet a vesztes jelölt szerint nemcsak megalázó, hanem ijesztő is volt, mert úgy érezte, testőrökkel próbálták körbezárni, megfélemlíteni és elhallgattatni.
A választás után Drăgan rendkívül élesen bírálta a történteket. Szerinte elfogadhatatlan, hogy egy elnökválasztáson az egyik jelölt hosszasan beszélhet, míg a másiknak még a megszólalás lehetőségét is elvitatják.
és azt állította, előre megrendezett módon akadályozták meg a felszólalását. Úgy fogalmazott, kivonulása tudatos gesztus volt, amellyel jelezni akarta, hogy szerinte súlyos igazságtalanság történt. Azt is hangsúlyozta, hogy ha az ilyen helyzeteket szó nélkül hagyják, akkor azok idővel természetessé válnak. Bírálatában odáig ment, hogy a történteket diktatórikus reflexek megnyilvánulásának nevezte.
Burleanu ezzel együtt toronymagasan megőrizte pozícióját, és ezzel megkezdheti negyedik mandátumát az FRF élén. A 41 éves sportvezető először 2014-ben került a román futballszövetség élére, amikor szinte esélytelenként nyert. Másodszor 2018-ban választották újra, akkor Ionuț Lupescut győzte le, 2022-ben pedig egyedüli jelöltként kapta meg az összes jelenlévő szavazatát.
A mostani választáson kihívója az a Ilie Ștefan Drăgan volt, aki már 2018-ban is próbálkozott az FRF elnöki tisztségének megszerzésével, de akkor egyetlen voksot sem kapott. A testnevelő tanárként és UEFA-licences edzőként dolgozó Drăgan évek óta jelen van a bukaresti utánpótlásfutballban, miután 2008-ban megalapította a 3 Kids Sport nevű klubot.







