A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata a magyarországi BVSC ellen készül az Eurokupa 2025/26-os kiírásának negyeddöntőjében. A tét a sorozat legjobb négy csapata közé jutás, az első mérkőzést március 18-án, szerdán rendezik a budapesti Laky Károly Uszodában. A visszavágót tíz nappal később, 19 órától rendezik a nagyváradi Ioan Alexandrescu olimpiai uszodában.
Petar Kovacevic vezetőedző szerint csapatának nagyon magas szinten kell játszania ahhoz, hogy kiharcolja az elődöntőbe jutást. Úgy fogalmazott, hogy a BVSC erős csapat, nagyon tapasztalt játékosokkal. Hangsúlyozta, hogy a nagyváradiaknak nagyon kevés hibát szabad elkövetniük, ellenkező esetben sok gólt kaphatnak, ami csökkentené a továbbjutási esélyeiket.
de ettől még a magyar vízilabda egyik képviselője, ezért a játékosainak mindkét mérkőzésen rendkívül koncentráltan és elszántan kell játszaniuk, és magas szintű teljesítményt kell nyújtaniuk.
Arra a kérdésre, hogy előnyt jelenthet-e, hogy a Nagyváradi VSK a visszavágót hazai medencében játssza, Kovacevic azt mondta, nem tudja, ez valóban előnyt jelent-e. Példaként említette, hogy a Terrassa ellen a második mérkőzést idegenben játszották, mégis sikerült továbbjutniuk, ezért szerinte ez a szempont nem számít túl sokat.
A váradi válogatott vízilabdázó, Darian Luncan jóval optimistábban látja a továbbjutási esélyeket. Úgy vélekedett, hogy számukra a BVSC volt a legkedvezőbb ellenfél, mivel a többi lehetséges rivális sokkal erősebb lett volna. Hozzátette, abban bízik, hogy Budapesten jó mérkőzést játszanak, és a visszavágón, saját szurkolóik előtt harcolhatják ki a továbbjutást.
A klubot 1911-ben alapították, így immár 115 éves múltra tekint vissza. A csapat hét magyar bajnoki címet nyert, emellett kilenc alkalommal végzett a második, hat alkalommal pedig a harmadik helyen. A Magyar Kupát kilenc döntőből ötször hódította el, továbbá egy szuperkupát is nyert. Nemzetközi szinten a BVSC 1986-ban BEK-döntőt játszott, valamint kétszer szerepelt a Kupagyőztesek Európa-kupájának fináléjában (1984-ben és 1996-ban).
A budapesti csapatot jelenleg Varga Dániel irányítja. A játékoskeretben egy georgiai születésű vízilabdázó szerepel, a többi játékos magyar. A mostani európai kupasorozatban a BVSC kétszer legyőzte a Buducnost Podgoricát, míg a Panathinaikosz és a Vouliagmeni ellen megosztozott a győzelmeken. Négy győzelemmel és két vereséggel a budapesti együttes 13 ponttal csoportelsőként jutott tovább. A nyolcaddöntőben a BVSC a Vasas Plaket ellen harcolta ki a továbbjutást. Az első mérkőzést idegenben 11–8-ra elveszítette, majd hazai medencében 20–13-as győzelemmel fordított.
A magyar bajnokságban a BVSC Manna az alapszakaszban 11 győzelmet aratott és két vereséget szenvedett, így 34 ponttal a harmadik helyen zárt, a FTC Telekom és a Honvéd mögött. A bajnokság második szakaszának első két fordulója után a nagyváradiak ellenfele egy győzelemmel és egy vereséggel áll.







