A plovdivi pofon után újabb nehéz meccs vár a kosarasokra
A plovdivi pofon után újabb nehéz meccs vár a kosarasokra

Fotó: VSK U

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

Az egymás elleni mérleg a váradiak mellett szól, akik a legutóbbi 32 bajnokiból 29-et megnyertek a Dinamo ellen.

Komoly erőpróba előtt áll a Nagyváradi VSK U Raiffeisen férfi kosárlabdacsapata, amely a Bukaresti Dinamo vendégeként folytatja szereplését a Nemzeti Ligában. Az alapszakasz harmadik fordulójának mérkőzését október 17-én, szombaton 18 órától rendezik, a találkozót a Román Kosárlabda-szövetség FRB TV nevű YouTube-csatornája élőben közvetíti.

Mikko Riipinen együttese közvetlenül Plovdivból utazott a román fővárosba, ahol pénteken már edzést is tart. A Vörös Oroszlánoknak van mit helyrehozniuk, hiszen a FIBA Európa-kupa szerdai játéknapján gyenge teljesítménnyel 79–69-es vereséget szenvedtek a Lokomotiv vendégeként. A váradiak teljes kerettel készülnek a bajnokira, így a javulást elsősorban a hozzáállásban és a játékban kell keresniük.

A Dinamo jóval kedvezőbb előjelekkel várja az összecsapást.

A bukarestiek a nagyszebeni bajnoki vereségre a Szolnoki Olajbányász elleni 93–76-os hazai sikerrel válaszoltak, megszerezve első győzelmüket a FIBA Európa-kupa csoportkörében. A magyar ezüstérmes legyőzése önbizalmat adhat a házigazdáknak a tavalyi bajnoki elődöntő megismétlése előtt.

A Zydrunas Urbonas irányította fővárosiak mellett az összeszokottság is szól. Az előző idényből hét játékos maradt a keretben, köztük három légiós, és a szakmai stáb sem változott. A Dinamo öt amerikai és egy ukrán kosárlabdázót foglalkoztat, a tapasztalt hazai játékosokkal együtt pedig tízfős alaprotációra támaszkodhat. A külföldiek számát eggyel növelték a nyáron, az európai kupaszerepléshez igazítva a keret mélységét.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben