Továbbra is hibátlan a Sepsi OSK a labdarúgó II. Liga felsőházi rájátszásában, miután április 11-én, szombat délután hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Bukaresti Steauát, és ezzel még közelebb zárkózott az éllovas Vajdahunyadi Corvinulhoz. A sepsiszentgyörgyiek a feljutást érő második helyüket is megszilárdították,
A Mircea Lucescu emlékére tartott gyászszünet után közel négyezer néző előtt kezdődött a rangadó, amely az első félidőben inkább taktikai csatát hozott, mint látványos futballt. A Sepsi előtt ugyan akadt két nagyobb lehetőség, de sem Moses Mawa, sem Cosmin Matei nem tudott betalálni, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A hazaiak a szünet után rögtön ritmust váltottak, és ennek szinte azonnal meg is lett az eredménye. Nicolae Păun indításából Moses Mawa lépett ki, majd higgadtan a kapuba gurított (1–0). A bekapott gól megfogta a Steauát, a Sepsi pedig egyre magabiztosabban futballozott.
A háromszéki együttes így kihasználta a Vajdahunyadi Corvinul botlását, és három pontra csökkentette hátrányát az első helyezettel szemben. Ennél is fontosabb, hogy megőrizte előnyét a mögötte álló üldözőkkel szemben, így továbbra is kiváló helyzetből várhatja a rájátszás folytatását.
II. Liga, felsőházi rájátszás, 3. forduló
Chindia–Bihar FC 1–3
Voluntari–Vajdahunyadi Corvinul 1–0
Sepsi OSK–Bukaresti Steaua 2–0
A tabella állása:
1. Vajdahunyadi Corvinul 56 pont
2. Sepsi OSK 53
3. Voluntari FC 48
4. Bukaresti Steaua 42
5. Bihar FC 42
6. Chindia 39







