Szülővárosa kultikus helyszínén, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották október 21-én, hétfőn a Bölöni László labdarúgó, edző életútját bemutató, Bölöni, az erdélyi legenda című magyar életrajzi film díszbemutatóját, írja az MTI.

Fotó: facebook.com/bolonifilm
– mondta a főszereplő. Kollarik Tamás, a film ötletgazdája, társrendezője hangsúlyozta: a filmet „hazahozták”, és itt is marad. Elmondta, hogy készítése alatt 20–30 ezer kilométert utaztak, 12 országban, 50 városban jártak, 60 riportalanyt szólaltattak meg összesen 12 nyelven. A film, amelynek terve egy évtizede született, négy év alatt készült el. Mint mondta, a kétórás végeredményt nyolcórás anyagból vágták össze. Nem a teljességre törekedtek, hanem a neves futballista-edző életpályájának legfontosabb epizódjait akarták megmutatni. Kifejtette, hogy az alkotás korrajz, értékmentés is, mivel sok régi felvétel látható benne, mely magánadományokból származik.
Szabó Attila, a film erdélyi társrendezője hozzátette: azt akarták megmutatni, hogy Bölöni László milyen volt futballistaként, edzőként és emberként. Bölöni László a közönségtalálkozón elmondta: nem érzi magát szupersztárnak, mindig azt vallotta, hogy minél feljebb kell kapaszkodni, és úgy dolgozni, hogy másoknak szükségük legyen rá, de közben ne veszítse el a kontaktust a földdel. Aláhúzta: sokat köszönhet Marosvásárhelynek, az itteni közösségnek.
– fogalmazott. A futballhoz fűződő viszonyáról elmondta: amióta az eszét tudja, a labda mindig ott volt körülötte, méghozzá a bal lába mellett, és a futball, a sporttal járó siker nevelte fegyelemre, emberségre, ezért nem tud és nem is akar búcsút mondani a focinak. Elárulta: jelenleg az életrajzát írja, amely Nyugat-Európába költözésével ér véget.
– mondta romániai éveire utalva. Ezt lányának szánja, aki kisgyerekként nem érthette a sikereit, valamint Marosvásárhelynek és lakóinak akar emléket állítani, őket az új generáció elé példaként állítani. A kétórás alkotás a dicsőszentmártoni gyerekévektől kezdve mutatja be, hogy miként lett Bölöni László az erdélyi labdarúgás legnagyobb alakja, a román és a magyar sporttörténet kiemelkedő ikonja.
Látható, amint román válogatottként és a román bajnokcsapat, a Bukaresti Steaua játékosaként ért el kiemelkedő eredményt és a Bajnokcsapatok Európa-kupájának trófeáját is a magasba emelhette, és úgy vált Románia egyik legnagyobb sportikonjává, hogy végig megmaradt magyarnak. A film arra is kitér, hogy Bölöni miként alkotott maradandót edzőként Nyugat-Európában, ahol bajnokcsapatokat irányított, kupákat nyert, és játékosai között volt Cristiano Ronaldo, Axel Witsel, Raphaël Varane, Ricardo Quaresma vagy Petr Cech. Az alkotás a futballista-edző még nem publikált önéletrajzára, sokéves kutatómunkára és korábban nem látott európai, magyarországi és romániai archív anyagokra támaszkodik.
Megszólal benne Valentin Ceaușescu, a néhai román kommunista diktátor fia, a Steaua egykori patrónusa, valamint Mircea Dinescu, a 1989-es román forradalom ikonikus alakja, továbbá román és magyar futball-legendák – Helmuth Duckadam, Miodrag Belodedici, Marius Lăcătuș, Gheorghe Hagi, Nyilasi Tibor, Kovács Kálmán – is nyilatkoznak róla.

Fotó: facebook.com/bolonifilm