Villámrajtot vett a bajnokságban a Bihar FC együttese, amely az első nyolc fordulóban elért remek eredményeivel a második helyre kapaszkodott fel a II. Liga tabelláján. Most azonban igazi erőpróba következik, hiszen október 3-án, pénteken 17 órától a Bodola Gyula Stadionban a forduló rangadóján a negyedik helyen álló Voluntari FC lesz az ellenfél. A szakmai stáb és a klub vezetői is számítanak arra, hogy a szurkolók minél nagyobb számban állnak majd a csapat mellé, hiszen a közönség plusz energiát adhat a játékosoknak.
A szerdai sajtótájékoztatón Viorel Domocoș másodedző és a kirobbanó formában futballozó Stahl Albert Tivadar beszélt a várakozásokról.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk a Voluntari ellen, ezért a fiúknak minden szempontból – mentálisan, fizikailag és taktikailag – fel kell készülniük. Célunk a három pont megszerzése, és ha hűek maradunk a játéktervhez, akkor sikerülhet is. A Voluntari nagyon jó csapat, tele technikás, kreatív játékosokkal, ezért is lesz fontos, hogy a szurkolók minél többen kijöjjenek, buzdítsák a fiúkat, és hallassák a hangjukat a lelátón. Csak így tudjuk megszerezni a három pontot”
– hangsúlyozta Domocoș.
Stahl is óvatosságra intett:

„Tapasztalt ellenféllel találkozunk, de hazai pályán minden meccset győzelemre kell játszanunk. Ambiciózus csapat vagyunk, és napról napra bizonyítanunk kell, hogy egyre jobbak vagyunk. Örülök, hogy a jó formám egybeesik a csapat remek sorozatával, hiszen a legfontosabb, hogy együtt érjünk el sikereket. Úgy érzem, élvezetes futballt játszunk, az edzőnk mindig világosan elmagyarázza nekünk a taktikai tervet a mérkőzések előtt, így sokkal könnyebb dolgunk van elöl, a támadásoknál is.”
A mérkőzésre a belépők online és a stadion pénztáraiban egyaránt megvásárolhatók, de a találkozót a Digi Sport 1 is élőben közvetíti.