A harmadik forduló mérkőzéseivel folytatódik augusztus 12-én, szerdán a a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírása. Ebben a körben már a II. Liga együttesei is bekapcsolódnak a küzdelmekbe, így a Bihar FC is megkezdi szereplését a sorozatban. A váradiak rögtön megyei rangadóval indítanak, hiszen a Biharszentandrási Crișul otthonában lépnek pályára.
A harmadik forduló párosításait nem sorsolással alakították ki, hanem földrajzi szempontok alapján a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) versenybizottsága határozta meg.
Míg a Bihar FC ebben a fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe, a III. Ligában szereplő Crișul már két akadályt sikerrel vett. Az első körben hazai pályán 2–1-re győzte le a Tasnádi Unireát, majd a második fordulóban a Félixfürdői Lotusszal vívott kiélezett Bihar megyei csatát. A 120 perc után sem született döntés, a büntetőpárbajt pedig a szentandrásiak nyerték meg 5–3-ra.
A szerdai összecsapás tétje már jelentős, a győztes bejut a Román Kupa rájátszásába, amely az utolsó akadályt jelenti a csoportkör előtt. A harmadik fordulóban összesen 24 mérkőzést rendeznek, a továbbjutás pedig egyetlen találkozón dől el.
A Román Kupa harmadik fordulójának menetrendje:
Biharszentandrási Crișul–Bihar FC
Nagybányai Minaur–Szatmárnémeti Olimpia VSK
Zilahi VSK–Besztercei Gloria
Balázsfalvi CIL–Kolozsvári Sănătatea
Temesvári Politehnica–Újszentesi CSC
Temessági SK–Resicabányai VSK
Petrozsényi Jiul–Lupényi Minerul
Zsilvásárhelyi VSK–Râmnicu Vâlcea
Oltul Curtișoara–Szlatinai VSK
Gyurgyevói Dunărea–Bukaresti Steaua
Agricola Borcea–Sloboziai Unirea
Progresul Spartac–Bukaresti Metaloglobus
Popești-Leordeni–Bukaresti Dinamo SK
Tunari SK–Ștefăneștii de Jos
Flacăra Moreni–Tirgovicsi Chindia
Bâicoi–Bodzavásári Metalul
Brassói Corona–Zernesti Olimpic
Sellenberki CSC–Hermannstadt
Gyergyószentmiklósi VSK–Marosvásárhelyi ASA
Ónfalvi Viitorul–Bákó FC

