Bukarestben oktatta a Dinamót, újra nagydöntős a VSK U
Bukarestben oktatta a Dinamót, újra nagydöntős a VSK U

Fotó: Bukaresti Dinamo

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A váradi csapat az idény eddigi legjobb teljesítményével esélyt sem adott ellenfelének, így sorozatban negyedszer készülhet a férfi kosárlabda Nemzeti Liga fináléjára.

A Nagyváradi VSK U Raiffeisen 79–62-re nyert kedd este a Bukaresti Dinamo otthonában, ezzel lezárta az elődöntős párharcot, és 3–1-es összesítéssel bejutott a férfi kosárlabda Nemzeti Liga fináléjába. A VSK U az első két hazai mérkőzés után 1–1-es összesítésnél utazott Bukarestbe, ahol mindkét találkozót megnyerte, és ismét bejutott a bajnoki döntőbe.

A negyedik mérkőzést jobban kezdte a VSK U, amely gyorsan négy ponttal meglépett.

A váradiaknak ugyan gondot okozott a Dinamo letámadása, a hazaiak viszont mezőnyből nehezen találták a ritmust, inkább a büntetővonalról tudtak kapaszkodni. Az első negyed feszült játékot hozott, de tíz perc után Cristian Achim együttese vezetett 18–11-re.

A második negyedben a Dinamo többször is egy pontra zárkózott, a VSK U azonban rendre megtalálta a válaszokat. Sayeed Pridgett fontos kosarakkal tartotta lendületben a váradi támadójátékot, miközben Bandja Sy és Kalif Young személyi hibái miatt Achimnak improvizálnia kellett a kispadon. A nagyszünetben is a vendégek jártak előrébb, 39–33-ra vezettek a Vörös Oroszlánok.

A fordulás után állt össze igazán a váradiak játéka.

A VSK U határozottabban védekezett, jobban dolgozott a lepattanóknál, és egyre több hibára kényszerítette a Dinamót. Kris Richard eredményes befejezései után Török Rolland és Thomas Bropleh triplái is „ültek”, a különbség pedig a harmadik negyed végére kétszámjegyűre nőtt. Harminc perc után 45–59 állt az eredményjelzőn.

A zárónegyed elején Bropleh ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, majd Kalif Young három egymást követő támadásból is betalált, a VSK U pedig a 32. percre 21 pontos előnybe került. A váradiak teljes kontroll alatt tartották a mérkőzést, Nikola Kocovic is hozzátette a magáét támadásban, a különbség pedig a negyed derekán már harminc pont körül járt. A Dinamo egy 9–0-s futással kozmetikázott az eredményen, de a továbbjutás kérdése ekkorra eldőlt.

A Nagyváradi VSK U Raiffeisen legeredményesebb játékosa Sayeed Pridgett volt 18 ponttal, Kris Richard és Kalif Young egyaránt 14 ponttal és 6 lepattanóval zárt. A hazaiaknál Jonathan Stark 14 pontot és 5 gólpasszt jegyzett.

A váradi csapat története során kilencedszer jutott be a bajnoki döntőbe, sorozatban negyedszer, az elmúlt nyolc befejezett idényt tekintve pedig hetedszer. A klub negyedik bajnoki címére hajt, az eddigi aranyakat 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben szerezte meg.

A döntőben a VSK U a Kolozsvári U-BT és a Krajovai SCM U párharcának győztesével találkozik. A kolozsváriak jelenleg 2–0-ra vezetnek, és május 20-án hazai pályán zárhatják le az elődöntőt. A finálé a hónap utolsó napjaiban indul, az első mérkőzéseket a Nagyvárad Arénában rendezik.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben