Bihari Napló
Cristian Chivu az Inter új vezetőedzője
Cristian Chivu az Inter új vezetőedzője

Fotó: Digi Sport

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A román szakember évi 2,5 millió eurós alapfizetést kap majd Milánóban.

Cristian Chivut hivatalosan is kinevezték az olasz Inter vezetőedzőjévé, a román szakember 2027 júniusáig szóló szerződést írt alá a milánói klubbal. A kinevezés történelmi jelentőségű a román labdarúgás számára, hiszen Chivu az első román vezetőedző az Inter élén Mircea Lucescu óta, aki az 1998–1999-es idényben irányította a csapatot.

A román sportsajtó beszámolói szerint Chivu azt követően vállalta el az Inter irányítását, hogy mindössze 13 mérkőzés alatt megmentette a Parmát a kieséstől. A szakember most az olasz bajnokság ezüstérmesét és a Bajnokok Ligája döntősét veszi át.

A tárgyalások gyorsan lezajlottak, a pénteken aláírt szerződés értelmében Chivu évi 2,5 millió eurós alapfizetést kap, amely bónuszokkal együtt jóval meghaladja a Parmánál kapott.

Idézet
„A szerződés néhány perce íródott alá. A megállapodás 2027 júniusáig érvényes. Chivu elhagyja a Parmát, és visszatér az Interhez, hogy Simone Inzaghi helyét vegye át” – jelentette be pénteken Fabrizio Romano olasz újságíró, akit a labdarúgó-átigazolások terén nyújtott pontos információiról ismer a szakma.

Chivu az Inter kispadján a klubvilágbajnokságon debütálhat, ahol a csapat a mexikói Monterrey ellen játszik majd június 17-ről 18-ra virradó éjszaka. A 44 éves egykori hátvéd játékosként pályafutása utolsó hét évét az Internél töltötte, ahol többek közt Bajnokok Ligáját is nyert. Edzői karrierjét is az Internél kezdte, az utánpótlásban dolgozott: az U17-es, U18-as, majd az U19-es csapatnál.

Pályafutása során összesen 13 trófeát nyert: hármat az Ajaxszal, egyet az AS Romával, kilencet pedig az Interrel. Chivu 2025 februárjától irányította a Parmát, és az utolsó fordulóban biztosította a csapat bennmaradását a Serie A-ban. Összesen 13 mérkőzésen vezette az együttest.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben