Közös sajtótájékoztatót tartott 2025. szeptember 29-én, hétfőn Florin Birta, Nagyvárad polgármestere és Mircea Mălan, a Bihar megyei tanács elnöke, ahol a város és a megye közös nagyberuházásairól számoltak be. Ekkor hangzott el, hogy a város új stadionjának építési munkálatai – amelyek közbeszerzését jelenleg a az Országos Befektetési Társaság (CNI) bonyolítja – legkorábban csak a jövő év második felében kezdődhetnek el.
A polgármester egyetértett a miniszterelnök, Ilie Bolojan megállapításával, miszerint a stadionépítésekhez a helyi önkormányzatoknak is hozzá kell járulniuk.
– mondta Birta.
Hozzátette, hogy a fellebbezést követően a tervezési szakasz következik, így a tényleges munkálatok leghamarabb 2026 augusztusában indulhatnak el.
Egyben jelezte, hogy az önkormányzat vállalja a társfinanszírozást is:
A CNI a szebeni Con-A Operations vezette konzorciumot hirdette ki győztesnek, ám a másik öt pályázó – köztük a Strabag, az ACI Construcții, a MIS Group, a Construcții Erbașu és a Drum Asfalt által vezetett társulások – mind megtámadták az eredményt. A tervek szerint a leendő városi stadion 16 ezer férőhelyes lesz, hotel, étterem, konferenciatermek és SPA-központ is helyet kap benne.