A kényszerszünet idején a játékosok más együttesekhez igazoltak, főként azért, hogy ne maradjanak mérkőzés nélkül. Az edző tudatosan bátorította is őket erre. „Aki egy évig nem játszik, az nagyon lemarad. Akinek volt lehetősége, annak engedtem, sőt javasoltam, hogy menjen. Mihályfalván például öt játékosunk szerepelt, közülük négy visszajött hozzánk.” Volt, aki magasabb osztályba került, mégis jelezte, hogy szívesen visszatér, a játékosok kötődnek a klubhoz és a közösséghez.

A régi gárdából csak néhány, főként 30 év feletti, Váradról ingázó játékost nem kerestek meg újra, mivel az edző szerint az ötödik ligában már nem tudnának annyit segíteni. Helyettük helyi fiatalokat szeretnének beépíteni. „Nagyon fontos nekünk, hogy székelyhídi és környékbeli gyerekek játsszanak. Hosszú évekig tele volt a csapat légiósokkal, most szeretnénk, ha minél több helyi lenne.” A beszélgetés során szóba került a Bodola-díjas Hendre Zsolt is, aki Érmihályfalván maradt. Kiss Sándor szerint az ő esete külön történet, és egyéni döntés eredménye volt, hogy végül nem tért vissza a Sasokhoz.

Az új szezon céljairól szólva Kiss Sándor egyértelmű volt: „Ha nem az lenne a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot, nem maradnék itt”. Bár az ötödik liga színvonala nem közelíti meg a magasabb osztályokét, a csapat eltökélt a sikerben. A klub vezetése is megváltozott: az elnöki posztot Pál Róbert vette át, aki korábban maga is játszott a csapatban, de egy sérülés miatt fel kellett hagynia az aktív játékkal. Kiss Sándor szerint „nem volt senki, aki olyan közel állt volna a klubhoz, mint ő. Jó kezekbe került a csapat.” A Székelyhídi Sasok tehát újult erővel, helyi fiatalokkal megerősítve vágnak neki a bajnokságnak, a cél pedig nem lehet más, mint az azonnali siker.