A Nagyváradi VSK drámai csatában, ötméteresek után 15–14-re legyőzte idegenben a Bukaresti Steauát május 22-én, péntek este a férfi vízilabda Szuperliga döntőjének harmadik mérkőzésén.
A döntő harmadik felvonása nehezen indult a Nagyváradi VSK számára. A házigazda Steaua szerezte az első két gólt, miközben a váradiak támadásban sokáig nem találták a ritmust. Filip Gardasevic találatával sikerült szépíteni, de a bukarestiek egy büntetővel még az első szünet előtt 3–1-re növelték előnyüket.
Raul Gavriș több fontos védéssel tartotta meccsben csapatát, a Steaua ebben a játékrészben nem tudott gólt szerezni, Gardasevic és Mihnea Gheorghe találataival pedig 3–3-ra módosult az állás a nagyszünetre. Mihnea Gheorghe lövése ráadásul olyan erősre sikerült, hogy szó szerint kiszakította a hálót.
A harmadik negyed már jóval nyíltabb játékot hozott, a váradiak először átvették a vezetést, de a Steaua rendre gyorsan válaszolt. Ivan Gusarov kipontozódása nehéz helyzetbe hozta a VSK-t, a bukarestiek pedig a hajrában ismét előnybe kerültek. Gardasevic ugyan 6–6-nál egyenlített, de Vlad Georgescu két másodperccel a negyed vége előtt betalált,
A negyedik negyedben sem szakadt el egyik csapat sem. Gardasevic büntetőből egyenlített, majd a Steaua emberelőnyből ismét megszerezte a vezetést, miközben Sebastian Oltean is kipontozódott. Gardasevic ötödik góljával 8–8 lett az állás, Belényesi Dávid pedig akcióból szerzett parádés találatával már újra a váradiakat juttatta előnyhöz. A Steaua az utolsó percben még egyenlíteni tudott Neamțu szerencsés góljával, így a rendes játékidő 9–9-cel zárult.
Az első öt pár után továbbra sem volt különbség a felek között, ezért folytatódott a párbaj. A Nagyváradi VSK mind a hat kísérletét értékesítette, Belényesi kétszer is túljárt Marius Țic eszén, mellette Mihnea Gheorghe, Filip Gardasevic, Nichita Ilisie és Tommasso Insinna is betalált. A döntő pillanat Raul Gavrișé volt, aki kivédte Vlad Georgescu ötméteresét, ezzel a váradiak 15–14-re megnyerték a találkozót.
A Nagyváradi VSK így 2–1-re vezet a döntőben, és már csak egy siker választja el az újabb bajnoki címtől. Tiberiu Negrean eltiltás miatt nem játszhatott, és ugyanezért a párharc negyedik mérkőzésén sem lesz bevethető. A következő találkozót vasárnap 20 órától rendezik Bukarestben, a mérkőzést a TVR Sport élőben közvetíti.
Férfi vízilabda Szuperliga, döntő, 3. mérkőzés
Bukaresti Steaua–Nagyváradi VSK 9–9 ( 3–1, 0–2, 4–3, 2–3) – 14–15 ötméteresek után
Steaua: M. Țic, Drăgușin – kapusok; Bota, Vl. Georgescu 3, Fulea 1, Neamțu 4, Pîrîianu, Vucinic 2, Antipa, Colodrovschi 1, Oanță, Iudean 2, Țepeluș 1, Jaukovic, Fenec. Vezetőedző: Djordje Filipovic.
VSK: Gavriș, Turculeț – kapusok; Belényesi 3, M. Gheorghe 3, Oltean 1, N. Ilisie 1, Gusarov, Insinna 1, Gardasevic 6, Remeș, Velkic, Vancsik, Czenk, Luncan. Vezetőedző: Petar Kovacevic.
Vezette: Mihai Bălănescu (Bukarest) és Tóth Ferenc (Marosvásárhely).

