A Nagyváradi VSK U Raiffeisen a második mérkőzését is megnyerte az Argeș FC elleni negyeddöntős párharcban a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában, így egyetlen győzelemre került a továbbjutástól. Cristian Achim együttese hazai pályán 89–78-ra múlta felül a pitești-i csapatot,
A találkozó az első félidőben kiegyenlített játékot hozott. Richard középtávolival nyitotta a pontgyártást, majd Șomăcescu és Thornton révén az Argeș FC is gyorsan jelezte, hogy nem adja könnyen a második mérkőzést. A VSK oldalán Sy és Török Zsolt is fontos kosarakkal tartotta versenyben a hazaiakat, az első negyed végén mindössze egy pont volt a váradi előny, 20–19.
A második játékrészben sem szakadt le egyik csapat sem, Török újabb triplája, valamint Nzekwesi pontjai után is szorosan alakult az állás, miközben Lewis és Baciu látványos megoldásai tartották meccsben a vendégeket. A mérkőzés egyik legszebb jelenete Sy nevéhez fűződött, aki hatalmas zsákolással csalta elő a mintegy ezer néző ovációjá. A nagyszünetre mégis az Argeș mehetett minimális előnnyel, 44–43-ra vezettek a vendégek.
Fordulás után a VSK fokozatosan átvette az irányítást, Sy egymás után két gyorsindítást is látványos zsákolással fejezett be, amivel nemcsak a közönséget hozta lázba, hanem lendületet is adott csapatának. A hazaiak előnye 12 pontig nőtt, de az Argeș Vanel, Șomăcescu és Lewis kosaraival visszakapaszkodott. A harmadik negyed végén Richard fontos triplát süllyesztett el a gyűrűben, így a váradiak kedvező helyzetből várhatták a záró tíz percet.
Az utolsó negyed elején még 70–70 állt az eredményjelzőn, de innen a VSK lépett előre határozottabban. Pridgett öt egymást követő pontja után Nicolescu is betalált távolról, majd Richard kosarával kétszámjegyűre nőtt a különbség. A vendégek Lewis akrobatikus kosarával még egyszer közelebb kerültek, de Nicolescu egy újabb, dudaszó előtti triplával végleg megtörte a pitești-i reményeket.
A hazaiaknál Sy 16, Richard 15 ponttal zárt, míg az Argeș legeredményesebb játékosai Lewis és Thornton voltak, fejenként 16 ponttal.

