A férfi vízilabda Szuperliga címvédő együttese, a Nagyváradi VSK meghosszabbította egyik kulcsjátékosa szerződését, így a következő két idényben is számítanak a saját nevelésű Czenk Ferenc játékára.
A 24 éves, kiváló fizikai adottságokkal rendelkező pólós a nagyváradi utánpótlásból került fel a felnőtt keretbe, és az elmúlt években fokozatosan vált a csapat meghatározó tagjává. Előbb Dorin Costrăș, majd Ciprian Cîmpianu irányítása alatt erősödött meg a helye a kezdőcsapatban, az utóbbi szezonban pedig Petar Kovacevic vezetőedző is bizalmat szavazott neki.
Czenk eddigi pályafutása során román bajnoki címet és Román Kupa-győzelmet is ünnepelhetett, a román válogatott színeiben korábban utánpótlás-szinten, jelenleg pedig már a felnőtt nemzeti csapat bő keretében számolnak vele. Jelenleg a szingapúri vizes világbajnokságra készülő bő válogatott kerettel edz, és jó esélye van rá, hogy ott legyen a tornán a román válogatott színeiben.
A fiatal pólós jelenleg a szingapúri vizes világbajnokságra készülő bő válogatott kerettel edz.