Bihari Napló
Eredményesen szerepeltek a szalontai lábteniszezők

Jósa Attila

Marosvásárhely adott otthont május 27–28-án az országos lábtenisztenisz-bajnokság (futnet) 4. fordulójának, amelyen a Nagyszalontai Tengo csapata is részt vett. A tizenkét résztvevő csapatot két csoportra osztották, a szalontaiak a B csoportba kerültek, többek között a címvédő Slatinai VSK társaságában. A Tengo a hármasok versenyében az elődöntőig jutott, ahol döntő szettben kikapott az UNEFS-től. A kisdöntőben a Bukaresti ASE ellen vigasztalódhattak a nagyszalontai csapat tagjai (Bence Marc, Lăzău Norbert, Denis Purja, Bagosi István és Illyés Gergő), 2–1 arányú győzelmük után pedig megérdemelten szerezték meg a harmadik helyet.

A marosvásárhelyi tornán a várakozásoknak megfelelően ismét „tarolt” a Slatinai VSK, a címvédő, három szalontai játékossal a keretében (Nagy Darius, Alex Sorean és ifj. Vasile Sorean) egyéniben, párosban és hármasban is megszerezte az első helyet, a döntők során játszmát sem veszítve. A bajnokság következő fordulóját Alexandria városában rendezik június elején.

A Tengo ifjúsági és női csapata is megmérettetett múlt hétvégén, a nagyszalontai U18-as fiatalok egyesben és hármasban is megnyerték a fordulót, míg a nőknél az Andreea Neag, Mădălina Istrate és Bányai Andrea összeállítású együttes a harmadik helyen végzett, akárcsak az U16-os fiúcsapat (Szatmári Levente, Szőke Sorean Imre, Andrási Gergő és Andor Tibor). Az ifjúsági és a női csapatok következő tornáját június 11–12-én rendezik a Szalontai Napok alkalmából.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben