A Nagyváradi Egyetem labdarúgócsapata a második helyen zárta a 2026-os Országos Egyetemi Bajnokság döntő tornáját, miután a fináléban 1–0-ra kikapott a Galaci Alsó-Duna Egyetem együttesétől. A váradiak ezzel gyakorlatilag megőrizték tavaly megszerzett státuszukat, amikor Gyulafehérváron történetük során először lettek országos egyetemi alelnökök.
A váradi küldöttség 18 játékossal utazott a tengerpartra, a keretben a Félixfürdői Lotus, a Transilvania Sport Academy, a CAO-NAC, a Fugyivásárhelyi SK és a Nagyváradi Egyetem FC futballistái kaptak helyet. A Nagyváradi Egyetem szereplése miatt a CAO-NAC és a Nagyváradi Egyetem FC IV. ligás mérkőzését elhalasztották. A találkozót május 26-án, kedden 18 órától játsszák az Ifjúsági Stadionban.
A nyolc csapat részvételével megrendezett döntő tornának Konstanca megye adott otthont, ahová a területi szakaszok legjobbjai jutottak be. A Nagyváradi Egyetem az A csoportban szerepelt, és veretlenül, hét ponttal, 4–1-es gólkülönbséggel végzett az első helyen.
A váradiak előbb 0–0-s döntetlent játszottak a Temesvári Nyugati Tudományegyetem ellen, majd 2–0-ra legyőzték a Tirgovicsi Valahia Egyetemet. A gólokat Raul Tămaș és Cătălin Chencean szerezték. A harmadik csoportmérkőzésen a Zsilvásárhelyi Constantin Brâncuși Egyetem következett, amelyet 2–1-re múlt felül a Nagyváradi Egyetem, ezúttal Raul Tămaș és Mihai Șandra volt eredményes.
A galaciak hat ponttal, két győzelemmel és egy vereséggel, 6–2-es gólkülönbséggel jutottak fináléba, ahol megszerezték történetük első országos egyetemi bajnoki címét. A bajnokcsapat képviselheti Romániát az olaszországi Salernóban rendezendő Európai Egyetemi Játékokon.
A keret: Dragoș Săvescu, Alexandru Cherman, Darius Pop, Patric Andraș, Cătălin Chencean, Luca Buciuman, Dan Jurca, Bogdan Sebeșan, Mateo Căprescu, Denis Baior, Luca Coceriuc, Carlos Covaciu, Constantin Trip, Antonio Marcu, Mario Negru, Mihai Șandra, Andreas Știubea és Raul Tămaș.
A küldöttséget prof. dr. Alexandru Ilieș dékán vezette, a szakmai stábot Codruț Bulz, Mihai Șandra és Dragoș Săvescu alkotta. A váradi delegáció tagja volt Gheorghe Dumitrescu tanár is.

