Bihari Napló
Fontos bejelentéseket tett a VSK a következő idényre vonatkozóan
A nemrégiben átadott Nagyvárad Aréna sajtószobájában tartott kedden délelőtt szezonzáró sajtótájékoztatót a Nagyváradi VSK.

Jósa Attila 

A maratoni hosszúságúra nyúló, közel kétórás eseményen jelen volt Şerban Sere, a VSK elnöke, valamint a szakosztályok képviseletében a vízilabdázó Alex Popoviciu és a csapat új trénere Ciprian Cîmpianu, a kézilabdacsapat trénere, George Tăutu, és végül, de nem utolsósorban a kosárlabdacsapat kapitánya, Bogdan Nicolescu. Bevezetőjében a klub elnöke örömmel számolt be arról, hogy hosszú idő után a következő idénytől ismét lesz Nagyváradon műugró-szakosztály, a VSK ugyanis megkapta az aquapark területén belül található nyitott olimpiai medence használati jogát, ami akár vízilabda mérkőzések megrendezésére is alkalmas lehet. A vízilabdacsapat kapcsán fontos személyi változásokról is értesülhettünk, a klub közös megegyezéssel megvált Dorin Costrăş vezetőedzőtől, akinek utódja Ciprian Cîmpianu lesz. Cîmpianu elmondta, évtizedes múlt áll már mögötte másodedzőként, így már időszerűnek érezte a váltást, és amiatt sem érez magán nagyobb nyomást, amiért a vezetőség egyértelműen a bajnoki címet és a kupagyőzelmet határozta meg célkitűzésként a következő idényre. 

A tréner saját bevallása szerint a szerb „iskola” elkötelezett híve, a váradi vízilabdázás legnagyobb problémáját jelenleg pedig abban látja, hogy a város képtelen megtartani a tehetségeit. Cîmpianu múlt héten a Crişul U15-ös csapatával megnyerte a bajnokságot, így nagy rálátása van az általa tarthatatlannak vélt állapotra, mely szerint a legjobb váradi fiatalok számára nem a VSK, vagy a román fővárosi csapatok, hanem a magyarországi klubok jelentik a végcélt, ahol az anyagi juttatások mellett az iskoláztatásukról is gondoskodnak az egyesületek. Szerinte ezt első körben a törvények megváltoztatásával lehetne orvosolni. Sere a pólócsapat kapcsán elmondta, nagy változások várhatóak a keretben, valamint az is kiderült, hogy az idény során a csapat versenyeztetése 550 ezer euróját emésztette fel a klubnak, ez az összeg pedig a következő idénytől további 15- 20 százalékkal fog emelkedni. 

Nem élnek a lehetőséggel 

A kézilabda szakosztály képviseletében George Tăutu nyilatkozott. A vezetőedző szerint a lehetőségekhez képest a maximumot hozták ki az idényből és amennyiben nem hátráltatta volna a csapatot a rengeteg sérülés, a VSK könynyedén megnyerte volna a másodosztályú bajnokságot. A bajnokság lebonyolítása, a több esetben is megtett 14-16 órás autóbuszos utazások, az egymást három naponként érő fordulók a többi csapathoz képest fokozott hátrányt jelentett az amúgy is foghíjas kerettel dolgozó szakember számára. Tăutu reméli, hogy sikerül egyben tartani a csapatot, de például Szabó Benjámin máris távozott a Temesvári Politehnica csapatához, és nagy valószínűséggel az idény során fantasztikus játékkal előrukkoló Szász Csongorért is be fognak jelentkezni élvonalbeli együttesek. Kiderült továbbá, hogy bár az osztályozón nem sikerült kivívja a VSK az élvonalbeli szereplést, a Resicabányai VSK visszalépésével lehetőség nyílt rá, hogy mégis az első osztályban indulhasson a klub. A kézilabda szakosztály ebben az idényben 158 ezer euróból gazdálkodhatott, Sere szerint az élvonalhoz ennek jelenleg legalább az ötszörösére lenne szükség, amit egyszerűen nem tud vállalni az egyesület, így a VSK marad a másodosztályban a következő idényben is. 

Achim marad az edző 

A kosárlabdacsapat kapcsán a legfontosabb bejelentés a Cristian Achim vezetőedzővel való szerződéshosszabbítás mellett a klub jelenlegi román játékosainak megtartása volt. A következő idénytől ennek kiemelt jelentősége lehet, mivel folyamatosan két román játékosnak kell a pályán tartózkodnia a mérkőzések alatt, miközben a honosított játékosok számát egy főre korlátozta a szövetség. Kérdésünkre Șerban Sere elmondta, az idén 1.150.000 euróból gazdálkodó kosárcsapat a következő idénytől már az összes alkalommal a Nagyvárad Arénában szeretne játszani, amikor ez nem ütközik más rendezvényekkel. Az elnök ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az 5300 férőhelyes sportcsarnok megtöltéséhez nagyobb ívű rendezvényre van szükség egy kosárlabda-mérkőzésnél, így jelenleg is figyelemmel kísérik a nemzetközi trendeket és egy minél tartalmasabb showműsort igyekeznek majd öszszeállítani. 

A csapatkapitány, „Bobe” Nicolescu elmondta, a formaingadozások miatt nem úgy sikerült az idény, ahogy szerették volna, de jövőre ismét a bajnoki cím megszerzése lesz a cél. A sajtótájékoztató az elnök kifakadásával zárult, Sere úgy érzi, rengeteg méltatlan támadás érte a személyét az utóbbi időszakban, melyek szerint ő csak a kosárcsapat „szekerét tolja”. Sere szerint ennél semmi nem áll távolabb a valóságtól, számára a kosárlabdában már nincs mit bizonyítani és minden erejével a többi szakosztály felemelkedésén dolgozott az eddigiekben is.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben