Vibráló légkörben, a „kék pont” útvonalon haladó maratonisták gyűrűjében látta vendégül múlt szombaton a Révi SK csapata a Nagyürögd együttesét. A megyei IV. osztály rájátszásában (play-out) megrendezett találkozó igazi közönségszórakoztató játékot, drámai fordulatokat és lüktető iramot hozott.
A hazaiak az előző hazai fordulóban Érmihályfalva ellen mutattak be hősies teljesítményt, ahol a 8. perctől emberhátrányban játszva mentettek pontot. Ez a vasakarat a szombati meccs elején is érezhető volt: a Rév azonnal nyomást gyakorolt ellenfelére. A fáradozások a 15. percben értek góllá, amikor egy tűpontos jobb oldali beadást Ciprian Răzvan Popa váltott gólra (1–0). A fölény a 37. percben érett kétgólosra, Cosmin Bala a tizenhatos széléről eresztett meg egy „rakétát”,
A második játékrészre azonban fordulni látszott a kocka. A nagyürögdi vendégek sokkal támadóbb szellemben jöttek ki az öltözőből, sorra alakították ki a helyzeteket, Laza kapusnak többször is bravúrral kellett közbeavatkoznia. A hazai retesz végül a 80. percben szakadt át, amikor A. Jurca egy védhetetlen távoli lövéssel szépített (2–1).
A hajrá „infarktus közeli” izgalmakat hozott, a vendégek az egyenlítésért rohamoztak, a hazaiak pedig a mindent eldöntő gólért indítottak ellentámadásokat. Végül a Révnek sikerült hamarabb lezárnia a nyitott kérdéseket: Ciprian Popa egy jól irányzott fejessel megszerezte második gólját, rövid időre megnyugtatva a kedélyeket (3–1). Bár a végeredményt az utolsó másodpercekben Jurca állította be, a 3–2-es győzelem és a három pont Réven maradt egy színvonalas, technikás mérkőzés után.
Jegyzőkönyv
Révi SK–Nagyürögd 3–2 (2–0)
Révi SK: Laza D. – Balan F., Gavriș D., Ianc S., Jurcuț M., Marc C., Miron G., Popa C., Sipos D., Ungur S., Vereș S. Pályára lépett még: Bala C., Gliția S., Balogh B., Ivan-Leț B.
Nagyürögd: Erdei D. – Bocuț A., Cheregi T., Codoban Cl., Drăgușanu A., Gabor E., Pohoi S., Jurca O., Modora M., Născuțiu I., Negrea D. Pályára lépett még: Ardelean P., Coraș D., Marcuț M., Ciomeică R.
Vezette: Balaiban Raul – Beleneși Stelian Alex, Păduraru Jeanina. Játékvezetői ellenőr: Agiurgioaei Andrei.







