A Nagyváradi VSK U Raiffeisen folytatja hibátlan menetelését a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában, és megszerezte zsinórban hetedik győzelmét minden sorozatot figyelembe véve.
A váradi csapat Kris Richarddal, Emmanuel Nzekwesivel, Thomas Bropleh-val, Bandja Sy-jal és Bogdan Nicolescuval kezdett, míg a brassóiak kezdőötösét Tyrell Johnson, Mihai Măciucă, Dimitrije Nikolic, Selim Fofana és Andrei Petică alkotta. A kezdődobást egy különleges vendég, a Voltaj együttes frontembere, Călin Goia végezte el a Nagyvárad Arénában.
Cristian Achim együttese remekül rajtolt, és gyorsan 10–4-es előnyt épített ki Nzekwesi, Richard, Sy és Bropleh kosarainak köszönhetően. Az első öt perc végén a hazaiak ötpontos vezetéssel álltak (12–7), majd Pridgett hárompontosával hétre nőtt a különbség (17–10). A Corona azonban nem adta fel, és a negyed hajrájában hét pontot szerzett zsinórban, így 17–17-es döntetlennel zárult az első játékrész.
A második negyed három távoli kosárral indult, a brassóiak Shephard négy pontjával fordítottak (23–24), és néhány percig fej-fej mellett haladt a két csapat. Három perccel a nagyszünet előtt a váradiak minimális előnyben voltak (31–30), majd Lottie akciójával négy pontra nőtt a különbség. Măciucă egy triplával válaszolt, de Kris Richard szintén távolról betalált, így 40–35-ös hazai vezetéssel zárult a félidő.
A szünet után a VSK U gyorsan négy pontot szerzett Bropleh és Richard révén, ám a brassóiak 10–0-s sorozattal átvették a vezetést. Richard közelről megtörte a rossz periódust, Bropleh pedig büntetőkből ismét előnyhöz juttatta a csapatot (48–47). Măciucă kiegyenlített, de Lottie újra betalált, így a harmadik negyed végén a váradiak minimális előnnyel zártak (51–50).
A záró játékrészben Munis Tutu szinte egymaga tartotta meccsben a Coronát, mind a kilenc pontját triplából szerezte. A VSK U viszont pontosan büntetőzött, és Nicolescu távoli dobásával ismét vezetett (60–59). A váradiak innen már nem engedték ki kezükből a meccset, és bár a Corona Măciucă és Nikolic révén még felzárkózott egy labdányira (71–68), a hajrában Pridgett középtávoli kosara és Sy látványos zsákolása eldöntötte az összecsapást.
A mérkőzés legjobbja Kris Richard volt, aki 28 ponttal, 8 lepattanóval és 3 gólpasszal zárt. Sayeed Pridgett 11 ponttal, 2 lepattanóval és 2 assziszttal segítette a csapatot. A Brassói Coronánál Munis Tutu 20 pontot és 5 gólpasszt jegyzett, Mihai Măciucă pedig 13 ponttal és 5 lepattanóval fejezte be a találkozót.
A következő bajnoki fordulóban a Nagyváradi VSK U Raiffeisen Piteștire látogat, ahol az Argeș FC lesz az ellenfele.







