A Bihar FC különösebb izgalmak nélkül vette a Román Kupa harmadik fordulóját, szerda délután 3–0-ra nyert a Biharszentandrási Crișul otthonában, és bejutott a következő körbe.
A szentandrási Crișul Stadionban mintegy 800 néző előtt rendezték meg a két Bihar megyei együttes kupamérkőzését. A váradiak ugyan többet birtokolták a labdát, de az első lehetőségek a hazaiak előtt adódtak. Casian Cirtea már a 7. percben kihasználhatott volna egy védelmi bizonytalanságot, lövése azonban elkerülte Iustin Chirilă kapuját.
A 23. percben egy bal oldali bedobást követően a labda Antonio Cruceru elé került, aki laposan, a hosszú sarokba lőtt (0–1). Három perccel később már kettő is lehetett volna a különbség, Kilyén Szabolcs próbálkozását Mark Cioară védte, majd Nicu Modan ismétlésénél is a hazai kapus mentett. A félidő hajrájában mindkét oldalon akadt még lehetőség.
Alexandru Bota bal oldali elfutása után Angelo Cocian veszélyeztetett, a túloldalon pedig Gelu Gitye szabadrúgását Robert Popescu fejelte a kapu fölé.
A szünet után a Crișul próbált egyenlíteni, az 56. percben Denis Rusu került helyzetbe, de közelről a kapu fölé bombázott. A váradiak a 67. percben aztán gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás kérdését. A csereként beállt Mihai Orban balról remekül ívelt középre, Ioan Hora pedig középen érkezve fejjel a hálóba küldte a labdát (0–2).
Hora a 71. percben újra próbára tette Cioarăt, majd Alexandru Boiciuc fejese is a hazai kapus kezében kötött ki. A 81. percben Hora egyedül lépett ki, de Cioară ezúttal is hárítani tudott. A 83. percben bemutatkozott a Bihar FC-ben a portugál Pedro Albino is, aki Kilyén Szabolcs helyére állt be.
A 93. percben Hora tört be jobbról a tizenhatoson belülre, majd visszagurított Alexandru Boiciuc elé, aki a kapus alatt a hálóba lőtt, kialakítva a 3–0-s végeredményt. A Bihar FC ezzel magabiztos győzelemmel lépett tovább a Román Kupa harmadik fordulójából.
Jegyzőkönyv
Biharszentandrás, Crișul Stadion, 800 néző.
Biharszentandrási Crișul–Bihar FC 0–3 (0–1)
Gólszerzők: A. Cruceru (23.), I. Hora (67.), A. Boiciuc (90+3.)
Crișul: M. Cioară – A. Blidar, Y. Ndiesse, Kovács M., S. Cucu (V. Haica, 84.) – G. Gitye, M. Popa – A. Bala (D. Hașaș, 69.), C. Cirtea (M. Bodog, 57.), D. Rusu (A. Chindlea, 84.) – R. Popescu (D. Ruge, 84.). Edző: Gheorghe Ghiț.
Bihar FC: I. Chirilă – Kilyén Sz. (P. Albino, 83.), A. Gal, A. Popa, S. Șerban (M. Velisar, 46.) – T. Călin, A. Cruceru (N. Jermol, 66.) – A. Cocian, A. Bota (M. Orban, 55.), I. Hora – N. Modan (A. Boiciuc, 66.). Edző: Erik Lincar.
Sárga lap: D. Rusu, illetve S. Șerban, T. Călin.
Vezette: Robert Frățilă (Nagyszeben)

