A 7. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a II. Liga felsőházi rájátszásában, a Bihar FC a másodosztály jelenleg legjobb formában lévő együtteséhez, a Voluntarihoz látogatott árpilis 30-án, csütörtök délután.
A Voluntari pályáján erős esőben kezdődött a mérkőzés, a játéktér több helyen is felázott. Erik Lincar ezúttal sem ülhetett le a Bihar FC kispadjára eltiltás miatt,
A 10. percben a vendégek veszélyeztettek először, Moussinga a tizenhatos előteréből, kissé jobbról lőtt kapura, Maxim vetődve szögletre mentett. Egy perccel később két egymást követő szögletet is elvégezhetett a Bihar FC, a második után Cocian beadását Crișan a saját kapuja felé csúsztatta, a labda Maxim lábai között a hálóba került, ám az asszisztens jelezte, hogy a beadás közben a labda elhagyta az alapvonalat, így az öngólt érvénytelenítették.
A 13. percben Boiciuc tört be jobbról a tizenhatoson belülre, de lövése a hosszú sarok mellett ment el. Két perccel később a váradi kapu előtt alakult ki vitatott jelenet: Cadar rosszul jött ki a kapujából egy Babic felé ívelt labdára, a tizenhatoson kívül becsúszva elvétette a labdát, majd elsodorta a hazai támadót. A játékvezető nem ítélt szabadrúgást, a Voluntari játékosai pedig hevesen reklamáltak. A felázott talajon nem alakult ki magas színvonalú játék, a 36. percben a hazaiak előtt adódott lehetőség: egy bal oldali beadás után Roman nem érte el a labdát, Guțea pedig jobbról, mintegy 12 méterről lőhetett, de próbálkozása elakadt az ötös előtt helyezkedő védőben.
A 43. percben Cadar, a Bihar FC kapusa ért oda elsőként egy előrevágott labdára, és a tizenhatoson kívül, bokáig érő vízben megpróbált laposan Vătăjelu felé passzolni. A labda megállt a tócsában, Guțea lecsapott rá, de kissé kisodródott helyzetből az oldalhálóba lőtt. A szünetig nem változott az eredmény, a két csapat 0–0-s állásnál vonult pihenőre. A második játékrész egyből hazai góllal indult, egy jobb oldalról belőtt szögletet a rövid saroknál csúsztatta tovább Guțea, 2
Nem váratott sokáig magára a váradiak válasza, az 53. percben Vătăjelu gyűjtött be egy lecsorgó labdát, majd 16 méterről a bal sarokba bombázott (1–1). A továbbiakban is a csapkodó játék volt a jellemző, a kövbetkező találatra pedig egészen a 86. percig kellett várni, egy újabb szöglet után Crișan lőtt a léc alá (2–1).
A Voluntari játékosának eltört a lába, a váradi futballista pedig piros lapot kapott. Az érkező mentő elakadt a mély talajon, a játékosok tolták egészen a hazaiak tizenhatosáig. A tíz perces kényszerszünetet követően az eredmény már nem változott, így egy olyan mérkőzésen maradt pont nélkül a váradi alakulat, amelyen kis szerencsévek akár a győzelmet is megszerezhette volna. A győzelemmel a Voluntari ideiglenesen megelőzte a Sepsi OSK-t a tabellán. A Bihar FC a következő fordulóban május 5-én, kedden 17.30-tól a Tirgovicsi Chindiát fogadja a Bodola Gyula Stadionban.
Jegyzőkönyv
Voluntari FC–Bihar FC 2–1 (0–0).
Gólszerzők: Roman (17.), Crișan (86.) illetve Vătăjelu (53.)
Voluntari, Anghel Iordănescu Stadion.
Voluntari: Maxim – Gîț, Crișan, Onișa, Șuteu – I. Gheorghe, Cvek – D. Andrei (Tolea, 64.), Babic, Guțea –Roman. Vezetőedző: Florin Pîrvu.
Bihar FC: Cadar – Iancu (Cucu, 50.), Filip, Popa, Vătăjelu – Călin, Moussinga – Tescan, Cocian (Gunie, 64.), Gál-Andrezly – Boiciuc (Chirițoiu, 64.). Megbízott edző: Viorel Domocoș
Vezette: Adrian Cojocaru (Galac).

