A váradiak az Afumați együttesét fogadták október 26-án, vasárnap délben a Bodola Gyula Stadionban. A vendégek kezdték veszélyesebben a II. Liga 11. fordulójának zárómérkőzését, a 4. percben egy szöglet után Iamandache 4 méterről a kapufát találta el. Nem késett sokáig a váradiak válasza, a 8. percben egy gyors kontra végén Stahlt buktatta Lazăr a tizenhatoson belül.
A 14. percben Cocian középről, mintegy 25 méterről lőtt sistergős kapufát. A 26. percben a semmiből egyenlített az ebben az idényben idegenben még veretlen Afumați: Enache lapos beadását Mocan kapus és Cucu is elvétette, Iamandache pedig köszönte szépen és pár lépésről az üres kapuba belsőzte a labdát (1–1).
Egyből visszavehette volna a vezetést Erik Lincar legénysége, Stahl átadása után Tescan maradt egyedül a kapussal, de rossz megoldást választott.
Támadásban maradtak a piros-kékek, és a félidő végéig újabb két kapufáig jutottak: előbb Enceanu lőtte ajtó-ablak helyzetben a felső lécre a labdát, majd egy szöglet után Hora földre fejelt labdája találta el a jobb oldali vasat.
A második játékrészt egy cserével kezdte a hazai alakulat, a csapatkapitány Ioan Filip helyét Tudor Călin vette át. A félidő nem bővelkedett annyi helyzetben, mint az előző 45 perc, a hazaiak inkább a játék tördelésére rendezkedtek be sikerrel, mert az Afumați sokáig nem került helyzetbe Mocan kapuja előtt. Az első komolyabb helyzetig így a 83. minutumig kellett várni, ekkor Ionuț Ban beívelését Abel Popa fejelte a kapu mellé 7 méterről, senkitől sem zavartatva.
JEGYZŐKÖNYV
Bihar FC–Afumați SK 2–1 (2–1).
Nagyvárad, Bodola Gyula Stadion, 2000 néző.
Gólszerzők: Hora (8.–11-esből), Tescan (36.) illetve Iamandache (26.)
Bihar FC: Mocan – Cucu, Kereki, A. Popa, Ban – Filip (Călin, 46.) – Tescan (Tincău,76.)Ay , Enceanu, Cocian (Gunie, 76.), Stahl – Hora (Chirițoiu, 76.). Vezetőedző: Erik Lincar
Afumați: Stanciu – Nicola (Gallo, 66.), Diomande, Robicek, Lazăr – Zaina, Kaplan – Iamandache, Ioniță, Enache (Atanasa, 84.) – Kouban Mbanga (Gheoroae, 36.). Vezetőedző: Vasile Neagu
Vezette: Mircea Salomir (Kolozsvár) – Bíró Barna Tamás (Csernáton) és Roberto Ciuraru (Sepsiszentgyörgy). Szövetségi megfigyelő: Luis Moisescu (Szörényvár).

