Alaposan próbára tette a partiumi rangadóra kilátogatók és a tévénézők szemét Mircea Salomir játékvezető, amikor engedélyezte, hogy a hazai Szatmárnémeti Olimpia VSK sötétkékben, míg a vendég Bihar FC szürke szerelésben lépjen pályára a II. Liga 2. fordulójának augusztus 8-i, péntek délutáni nyitómérkőzésén a Daniel Prodan Stadionban.
A két csapat játékosait alig lehetett megkülönböztetni, és könnyen lehet, hogy ez a választás a hazaiakat is megzavarta. A 8. percben Copaci eladott labdáját követően Chirițoiu lépett ki ziccerben, ám Deáky nagy bravúrral hárított. Két perccel később ismét a váradi csatár próbálkozhatott, ezúttal 16 méterről elvégzett szabadrúgással, de a fiatal szatmári kapus ezúttal is a helyén volt, és szögletre ütötte a labdát. A nagy meleg miatt a találkozó első negyedórájának végén máris ivószünetet rendelt el a játékvezető.
A 34. percben Chirițoiu ismét egy ajándék-labdával lépett ki, majd ahogy a szurkolói zsargon mondja, egy lövőcsellel „elküldte tejért” őrzőjét, Copaci-t, végül hidegvérrel a kapuba helyezett (0–1).
A hazaiak a bekapott gól után sem találták a ritmust, az első valamirevaló helyzetre az első félidő ráadásáig kellett várni, ekkor Chinde lőtt laposan mintegy 18 méterről, de Mocan kapus könnyedén fogja a középre tartó lövést. A 48. percben kettős cserét hajtott végre Erik Lincar, Rareș Enceanu izomsérülés miatt hagyta el a pályát, helyére Ioan Filip érkezett. Ezzel egy időben Răzvan Gunie is lejött, őt Stahl Albert váltotta. A csapatkapitányi karszalagot Filip vette át Guniétól. Az 52. percben egy fejpárbaj után Gondiu csúsztatott Magyari irányába, aki egyedül törhetett kapura. Tizenhat méterről emeléssel próbálkozott az elé kifutó Mocan fölött, ám a kapus remekül olvasta a helyzetet, jó ütemben ugrott fel, és elcsípte a labdát. A 58. percben Tincău is kidőlt, helyére Ioan Hora állt be.
A 66. minutumban némi zavar támad a sárga-kékek védelmében, többszöri próbálkozás ellenére sem sikerül felszabadítani, a labda Chirițoiu elé kerül a tizenhatoson belül, aki ígéretes helyzetből nem vállalta a lövést, inkább visszagurított az érkező Ioan Horának. A Szuperliga egykori gólkirálya tíz méterről, ballal lőtt a kapu bal sarkába (0–2).
Az Olimpia trénere a 72. percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta, a két csapat barátságos mérkőzését eldöntő Zsiga Ervin Sabăut váltotta. A tapasztalt támadó beállása sem segített a hazaiakon, sőt, a 86. percben a csereként beállt Gitye adott középre laposan a bal oldalról, Cocian pedig egyből a kapuba bombázott (0–3). Két perccel később Cocian adott be jobbról, Hora sarokkal továbbított Stahl elé, aki 6 méterről mattolta Deákyt (0–4). A 90. percben egy Zsiga–Magyari összjáték után utóbbi megszerezte az Olimpia becsületgólját (1–4).
Jegyzőkönyv
Szatmárnémeti Olimpia VSK–Nagyváradi Bihar FC 1–4 (0–1)
Szatmárnémeti, Daniel Prodan Stadion.
Gólszerzők: Magyari (90.), illetve A. Chirițoiu (34.), Ioan Hora (66.), Cocian (86.), Stahl (88.)
Olimpia VSK: Deáky – Aioanei, Copaci, Sabău (Zsiga, 72.), Oanea, Calugher (Bontaș, 46.), Pintér (Magyari, 46.), Donca, Văsălie (Mustacă, 23.), Gondiu, Chinde (Zamfir, 46.). Vezetőedző: Botos Sándor.
Bihar FC: Mocan – Cucu, Ban (Panait, 82.), Gal, A. Popa, Călin, Gunie (Stahl, 48.), Enceanu (Filip, 48.), Cocian, Tincău (Hora, 58.), Chirițoiu (Gitye, 83). Vezetőedző: Erik Lincar
Vezette: Mircea Salomir (Kolozsvár) – Claudiu Șchiopeț (Brassó) és Daniel Nistor (Zalatna).