Újabb sikeres versenyhétvégén vannak túl a Varadinum Íjász Sportklub sportolói. Haragos Bernadett és Haragos Adrienn ezúttal Felsősófalván, a Román Kupa 3D- és terepíjászversenyén állt rajthoz, ahonnan összesen három éremmel tértek haza.
A Szirtisas Íjász Sportklub és a Román Íjász-szövetség (FRTA) közös rendezésében megtartott viadal négy napon át tartott. Az első két nap a 3D íjászatról szólt, szombaton és vasárnap pedig a terepíjászoké volt a főszerep.
A négynapos kánikulában a pálya nagy részén alig akadt árnyék, így a pontos lövések mellett az állóképességre is szükség volt. A 3D-verseny két fordulóból állt, amelyek során 12-12 életnagyságú állatfigurára lőttek a résztvevők. A célokat ismeretlen távolságokra helyezték ki, vagyis a lövés előtt azt is meg kellett becsülni, milyen messze van a cél. A hétvégi terepíjászversenyen előbb 12 ismeretlen, majd 12 ismert távolságra elhelyezett cél várta a mezőnyt.
A mindössze 13 éves Haragos Adrienn számára különleges volt a felsősófalvi verseny, hiszen sem 3D-, sem terepíjászatban nem indult még korábban ilyen megmérettetésen. Ráadásul életkora alapján ugyan az U15-ös korosztályba tartozik, a Románia Kupán mégis az U21-esek között kellett bizonyítania. Így olyan ellenfelekkel is összekerült, akik akár hat évvel idősebbek nála, és jóval nagyobb tapasztalattal rendelkeznek ezekben a szakágakban.
Adrienn ennek ellenére remekül kezdett: élete első 3D-versenyén, Barebow kategóriában ezüstérmet szerzett. A terepíjászatban ugyancsak most debütált, és ott sem vallott szégyent. Az U21-es mezőnyben a negyedik helyen végzett, vagyis mindkét szakágban az élmezőnyben zárt.
Bernadett aranyat és ezüstöt hozott haza
Haragos Bernadett már jóval rutinosabban vágott neki a négynapos versenynek. A 3D íjászatban magabiztos teljesítménnyel megszerezte az első helyet.
A terepíjászatban is közel került az aranyéremhez. A kvalifikációs fordulóban pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el, és mindössze néhány pont választotta el az első helytől. A második napon megpróbálta ledolgozni a hátrányát, de végül maradt a második hely, így újabb ezüstérem került a nyakába.
Sok pihenő azonban nem jut a két sportolónak. Két hét múlva ismét Felsősófalván rendeznek versenyt, ezúttal az országos bajnoki címekért zajlik majd a küzdelem. A program hasonló lesz: újabb négynapos 3D- és terepíjászverseny vár a mezőnyre. Az országos bajnokságnak ráadásul a helyezéseknél is nagyobb tétje lesz, hiszen az ott elért eredmények beleszólhatnak a yanktoni világbajnokságra való kijutásba.
A Haragos testvérek számára ezért a Román Kupa egyben jó erőfelmérő is volt. Most már pontosan tudják, milyen pálya és milyen körülmények várhatnak rájuk két hét múlva – akkor viszont már az országos bajnoki érmek és a világbajnoki kvalifikáció lesz a tét.

Fotó: Varadinum Íjász Sportklub

