Ismét Váradon gyűlnek össze az ország fiatal íjászai
Ismét Váradon gyűlnek össze az ország fiatal íjászai

Fotó: Crișul SK

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A Nagyváradi Crișul SK hazai pályán több éremben bízik.

A gyerekek, juniorok és kadétok országos íjászbajnokságát ezen a hétvégén, június 12–14. között ismét Nagyváradon rendezik meg. A tavalyi sikeres szervezés után a Román Íjász-szövetség idén is a Körös-parti városnak adta a rendezés jogát. A versenynek a Rhédey-kerti Ifjúsági Stadion ad otthont, a szervezők mintegy nyolcvan résztvevőre számítanak az ország több pontjáról.

A bajnokságot a Román Íjász-szövetség szervezi, a helyi Nagyváradi Crișul SK, a Nagyváradi Redpoint, valamint a Bihorul Sportiskola támogatásával. A Nagyváradi Crișul SK hét éremmel és három bajnoki címmel számol a hazai versenyen.

Idézet
„Nagyon fontos versenyről van szó, szerintem bátran mondhatjuk, hogy még a felnőttviadaloknál is fontosabb, hiszen minden sportágban a gyerekek jelentik a jövőt. Ezért lényeges, hogy minél több tehetséges gyereket vonjunk be a sport világába, és olyan versenyeket szervezzünk számukra, amelyek motiválják őket”

– nyilatkozta Pető Dalma Csilla, a Nagyváradi Crișul SK igazgatója.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben