Szinte megteltek az Rhédey-kerti Ifjúsági Stadion lelátói a IV. Liga felsőházi rájátszásának rangadóján, ahol a CAO-NAC a Transilvania Academy csapatát fogadta szombaton délben. Nagy iramban kezdődött a 7. forduló mérkőzése, a 10. percben pedig máris megszerezte a vezetést a vendégegyüttes, miután Marius Balogh büntetőből talált Fila Károly kapujába (0–1). A zöld-fehérek sokat támadtak az egyenlítésért, de a sok felíveléssel és a statikus játékkal ezúttal ritkán tudtak igazán veszélyt teremteni a vendégek kapuja előtt.
Szünet után a hazaiak előtt már nagyobb helyzetek is adódtak, a legnagyobbat Sergiu Ciocan hagyta ki, akinek fejese a felső kapufán csattant. A játékvezető több ítélete is elégedetlenséget váltott ki, több sárga lap is a zsebében maradt, és a hazaiak büntetőgyanús szituációinál sem szólalt meg a síp. Az eredmény már nem változott, így a Transilvania előnye öt pontra nőtt a tabella élén. Ráadásul az egymás elleni mérleg is számukra kedvezőbb, így aligha engedik már ki a kezükből az első helyet, és minden jel arra utal, hogy ifj. Popovits Pál együttese képviselheti majd Bihar megye labdarúgását az idény végi osztályozón.
Eredmény:
CAO-NAC–Transilvania Academy 0–1 (0–1).
Gólszerző: M. Balogh (10., 11-esből)
További eredmények: Fugyivásárhelyi SK–Vaskohsziklási CSO 4–3, Nagyszalontai Olimpia VSK–Egyetem FC 0–0.
A bajnokság állása:
1. Transilvania Academy 56 pont
2. CAO-NAC 51
3. Fugyivásárhely 46
4. Nagyszalontai Olimpia 35
5. Egyetem FC 31
6. Vaskohsziklás 25







