Lucian Popa nagyváradi sportújságíró közösségi oldalán jelent meg pénteken, december 12-én az az információ, amely szerint a Bihar FC Old Boys jogi lépéseket tett a Bihar FC nevéhez, színeihez és márkájához kapcsolódó jogok megszerzésére. A bírósági felszámoló tájékoztatása alapján a jelenlegi Bihar FC nem rendelkezik ezek tulajdonjogával,
Az ügy világosan rámutat arra, mennyire törékennyé válhat egy romániai sportklub helyzete, ha a jogi háttér rendezése háttérbe szorul. A Steaua–FCSB között évek óta húzódó konfliktus, a Krajován egymással párhuzamosan létező FCU és Universitatea SK, valamint a Bukarestben Dinamo néven működő egyesületek egyaránt figyelmeztető példaként szolgálnak. Ezek fényében csak reménykedhetünk abban, hogy Váradon nem ismétlődik meg ugyanaz a forgatókönyv, és a klub identitása nem válik tartós jogi csatározások áldozatává.
A jelenlegi helyzet gyökerei arra az időszakra nyúlnak vissza, amikor az önkormányzat helyi befektetőkkel közösen irányította a CAO–NAC klubot. Az akkori egyesület hivatalosan bejegyzett jogi neve nem változott, ugyanakkor a Román Labdarúgó-szövetség szabályzata lehetőséget biztosított arra, hogy a csapat a versenyrendszerben a Bihar FC nevet használja.
A Bihar FC „visszatérését” 2021-ben Florin Birta polgármester jelentette be, az ACS CAO 1910 struktúrájára alapozva. A klub hivatalos kommunikációja szerint a Bihar FC egy profi labdarúgócsapat, amely az Asociaţia Club Sportiv Fotbalistic Oradea felügyelete alatt működik. Ez az egyesület Nagyvárad városát, a Bihar Megyei Tanácsot, valamint a Nagyvárad és térsége turizmusának népszerűsítéséért felelős szervezetet tömöríti.
Korábban azt is bejelentették, hogy a Nagyváradi VSK, amely átvette a régi Bihar FC utánpótláscsapatait, 2020. június 30-án megszerezte a Bihar FC 1902 márkanevet az OSIM-nél. A lépés akkor tudatos jogi elhatárolást szolgált, el kívánták kerülni az egykor felszámolt, csődeljárás alá került jogi személlyel való összekapcsolást, valamint az ebből fakadó pénzügyi vitákat.
Bár jelen állás szerint nincs szándék a jogok gyakorlati érvényesítésére, jogi értelemben most először reális lehetőséggé vált, hogy akár két labdarúgócsapat is Bihar FC néven létezzen párhuzamosan.
Mivel a Bodzavásári Metalul elleni, vasárnap 11 órától a Bodola Gyula Stadionban rendezendő bajnoki előtt sok szurkolóban bizonytalanságot keltett a klub identitásának és jogi hátterének kérdése, Adrian Moisa, a Bihar FC Old Boys elnöke közleményben tisztázta a helyzetet. Elmondása szerint a felszámolási eljárást vezető bírósági felszámoló jóváhagyásával megszerezték a Bihar FC-hez kapcsolódó szellemi tulajdonjogokat, beleértve a márkanevet, a korábbi sporteredményeket és a hagyományos színeket is. Mint fogalmazott:
Moisa hangsúlyozta, hogy nem terveznek pénzügyi tranzakciót a jogok átruházásával kapcsolatban. Céljuk a sportértékek megőrzése, a klub legendáinak tisztelete és a fiatal tehetségek támogatása. A közlemény szerint a Bihar FC megerősítése érdekében minden érintett, köztük a szurkolói közösségek is, részt vehetnek a történelmi kontinuitás biztosításában, hogy a klub identitása és márkája hosszú távon is stabil alapot nyújtson sport- és imázsprojektekhez.







