Jósa Attila
Amit talán kevesen hittek volna, hogy valaha bekövetkezhet, vasárnap este valósággá vált: a román labdarúgás második legeredményesebb klubja, a tizennyolcszoros bajnok, tizenháromszoros kupagyőztes Bukaresti Dinamo csak 1–1-es döntetlent ért el hazai pályán a Kolozsvári Universitatea csapata ellen, ezzel 1–3-as összesítéssel alul maradt az osztályozón és kiesett az élvonalból. A klubot 1948-ban alapították a Belügyminisztérium csapataként, az Unirea Tricolor és a Bukaresti Ciocanul (korábban Maccabi) összevonásával és már a kezdetektől az első osztályban szerepelhetett. A csapat a legnagyobb sikereit a 80-as években érte el, amikor a BEK elődöntőjéig menetelt az 1983-84-es szezonban, majd öt évvel később a Kupagyőztesek Európa Kupája elődöntőjéig.
A ’89-es változások szele egy rövid ideig a megszűnés veszélyével fenyegette a piros-fehér egyesületet, de két év múlva már ismét bajnoki címet ünnepelhettek a „Kutyák”, amelyet napjainkig további négy követett. Az elmúlt években a klub támogatói egymás után hagyták el a süllyedő hajót, a Dinamo adósságai jelenleg több mint hétmillió euróra rúgnak, több esetben pedig csak a Román Labdarúgó-szövetség és a Román Professzionális Liga trükközéseinek köszönhetően őrizhették meg élvonalbeli tagságukat.
Hetvennégy évnyi folyamatos élvonalbeli szereplés után az anyagi gondok miatt jelenleg a másodosztálybeli indulással is problémái lehetnek a fővárosiaknak, így az sem elképzelhetetlen, hogy a klub csak az ötödik ligában indulhat a következő idénytől.