Nagy csinnadrattával jelentették be 2022 júniusában, hogy a három nagyváradi klub együttműködésével új alapokra helyezik a helyi vízilabdázást. A Crișul SK, a Nagyváradi Egyetem SK és a Nagyváradi VSK vezetői akkor hosszú távú fejlesztési stratégiáról, a fiatalok megtartásáról és kiszámítható játékospályáról beszéltek.
A megállapodás értelmében a Crișul felnőttcsapata a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek miatt az Egyetem SK égisze és neve alatt indult el a Szuperligában. Az egyetemi klub olyan költségvetéssel tudott bekapcsolódni a projektbe, amelyből teljesítményjuttatást biztosíthatott a sportolóknak, emellett vállalhatta a fiatal játékosok iskoláztatását, elszállásolását és étkeztetését is.
Az utánpótláscsapatok továbbra is a Crișul SK keretében működtek, az ifjúsági korosztályból kiöregedő játékosok előtt azonban megnyílt az út az Egyetem SK felnőttcsapatába. A rendszer célja elsősorban az volt, hogy a tehetséges nagyváradi vízilabdázók ne magyarországi vagy bukaresti kluboknál folytassák pályafutásukat, hanem helyben kapjanak megfelelő fejlődési és versenyzési lehetőséget.
A kezdetben példaértékűnek tűnő együttműködés azonban most komoly veszélybe került. Bár a történtekről egyik egyesület sem adott ki hivatalos közleményt, lapunkhoz is eljutottak a klubok közötti feszültségről szóló pletykák, ezekkel kapcsolatban Pető Dalmát, a Crișul SK igazgatóját kérdeztük.
– fogalmazott a Bihari Naplónak Pető Dalma. Anélkül, hogy részletesen „kiteregette volna a szennyest”, elmondta, hogy az alapvető nézeteltérés Antonio Alexandrescu fiatal edző, valamint édesapja, Adrian Alexandrescu neves vízilabda-játékvezető személye körül alakult ki, aki a háttérből segítette fia szárnybontogatását.
Antonio Alexandrescu korábban az Egyetem SK néven szereplő férficsapat vezetőedzője volt, ám idény közben édesapjával együtt távozott az együttestől. Az egyetemi klub az új évadban mégis ismét Alexandrescuval képzeli el a folytatást a kispadon. Pető Dalma a korábbi történések miatt nem szeretne újra együtt dolgozni vele, ezért úgy tűnik, a klubok között megkötött együttműködési megállapodás is a végéhez érkezhet.
Pető szerint ebből az következik, hogy a férficsapat edzőjének kinevezése nem lehet kizárólag az egyetemi klub belügye.
Sorin Buhaș, a Nagyváradi Egyetem SK igazgatója a Bihari Naplónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy nincs szó konfliktusról, az egyesület jelenleg csupán a következő idény szakmai stábjának kialakításán dolgozik.
Buhaș hozzátette, az Egyetem SK önálló egyesület, amely saját hatáskörben dönt arról, kit alkalmaz a férficsapat vezetőedzőjeként. Mint mondta, Cosmin Goina, a Crișul szakosztályvezetője (az előző idényben egyben az ESK vezetőedzője) jelezte, hogy a jövőben inkább a női csapattal szeretne dolgozni, ezért a férfiegyüttes mellé új szakembert kell találniuk. A legvalószínűbb jelölt jelenleg Antonio Alexandrescu.
Úgy fogalmazott, ahogyan ő sem szól bele abba, hogy a Crișul SK kit nevez ki az utánpótláscsapatok mellé, úgy más egyesület sem döntheti el, ki irányítsa az Egyetem SK felnőttegyüttesét. Buhaș hozzátette, az Egyetem SK a következő idényben is elindítja férficsapatát az élvonalban, a juniorcsapatok átvételét azonban nem tervezi. Buhaș szerint az egyetemi klubnak sem megfelelő költségvetése, sem olyan célkitűzése nincs, hogy teljes utánpótlásrendszert működtessen. Az eddigi együttműködés során elsősorban versenyzési lehetőséget és továbblépési perspektívát biztosítottak a Crișul SK fiataljainak.
Buhaș állítása szerint ő továbbra is nyitott lenne az együttműködés folytatására. Ha azonban a Crișul SK vezetősége úgy dönt, hogy az edzőválasztás miatt nem kíván tovább közösen dolgozni az egyetemi klubbal, az Egyetem SK ezt tudomásul veszi.
– fogalmazott. Hozzátette, az Egyetem SK továbbra is ugyanazt a kapcsolatot és párbeszédet szeretné fenntartani a Crișul vezetőivel, az eltérő véleményeket pedig szerinte meg kell érteni és el kell fogadni.
Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a néhány éve nagy reményekkel életre hívott nagyváradi vízilabda-együttműködés fordulóponthoz érkezett. A fejleményekre természetesen visszatérünk.

