Korea ellen dől el, meddig tarthat a magyarok vb-álma
Korea ellen dől el, meddig tarthat a magyarok vb-álma

Fotó: Facebook / MKOSZ / Girgász Péter

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben

A 28 év után ismét világbajnokságon szereplő magyar női kosárlabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte a berlini tornát, szombaton azonban javított, és karnyújtásnyira került a továbbjutástól.

Völgyi Péter együttese a nyitófordulóban, szeptember 4-én az olimpiai ezüstérmes Franciaországgal találkozott. Juhász Dorka kosarával még a magyar csapat szerzett vezetést, az esélyesebb rivális azonban gyorsan átvette az irányítást. Az első negyedet 29–11-re, a másodikat pedig 32–9-re nyerték a franciák, így a nagyszünetre gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Franciaország végül 99–53-ra győzött, a magyar csapat legeredményesebb játékosa a tíz pontig jutó Juhász volt.

A magyar lányoknak nem sok idejük maradt rendezni a soraikat, hiszen másnap már Nigéria következett. A magyar válogatott ezúttal szinte végig vezetett, a félidőben tízpontos előnyben volt, ám a hajrában Afrika bajnoka két pontra felzárkózott. A végjátékot sikerült lehozni, így Magyarország 71–67-re nyert, és 1998 után először ünnepelhetett győzelmet világbajnokságon. Juhász Dorka 19, Takács-Kiss Virág 17, Lelik Réka pedig 14 ponttal járult hozzá a sikerhez.

A magyar válogatott hétfőn 15.30 órától a Koreai Köztársaság ellen zárja a csoportkört. Az ázsiaiak Nigériát 99–81-re legyőzték, Franciaországtól viszont 95–69-re kikaptak, így a találkozó tétje várhatóan a csoport második helye lesz. A csoportgyőztes egyből a negyeddöntőbe jut, míg a második és harmadik helyezettnek kedden még selejtezőt kell vívnia a nyolc közé kerülésért az A csoport egyik továbbjutójával. A teljes női kosárlabda-világbajnokságot Berlinben rendezik, két helyszínen, a Berlin Arénában és a Max-Schmeling-Halléban.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben