A Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata két meghatározó játékosával is megállapodott a folytatásról. Tiberiu Negrean a 2026–2027-es idényre írt alá, míg Vancsik Levente új szerződése 2028 nyaráig szól.
A 37 éves Tiberiu Negrean immár az ötödik egymást követő idényben lesz a váradi együttes csapatkapitánya, pályafutása során pedig a tizenkettedik szezonjára készül a Körös-parti klubnál. Az elmúlt években a VSK egyik legfontosabb alakjává vált, és bár korábban elsősorban gólérzékenységével hívta fel magára a figyelmet, ma már vezérszerepe legalább ennyire meghatározó.

Fotó: Nagyváradi VSK
Petar Kovacevic vezetőedző a medencében és az öltözőben is fontos feladatokat bíz rá, Negrean pedig tapasztalatával, játékintelligenciájával és jelenlétével is stabil pontja a csapatnak. A Kolozs megyéből származó pólós több mint két évtizedes felnőtt szintű tapasztalattal rendelkezik.
A román élvonalban mindössze 15 évesen mutatkozott be a Kolozsvári Voința színeiben, később pedig a Bukaresti Rapidnál vált igazán ismertté, ahol gólkirályi címet és bajnoki bronzérmet is szerzett. Első nagyváradi időszakában a VSK-val nyerte meg első két felnőtt román bajnoki címét, majd a Szolnoki Vízilabda Sport Club játékosaként a magyar bajnokságban is bizonyított.
Negrean 2013 és 2017 között újabb sikeres éveket töltött Nagyváradon, két bajnoki címmel és LEN Eurokupa-ezüstéremmel. Később a német Spandau 04 Berlinnel a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutott, majd a Steauával is újabb román bajnoki címeket szerzett. A VSK-hoz 2022-ben tért vissza, a 2024–2025-ös idényben pedig ismét bajnok lett a váradiakkal, miközben a Román Kupát, a Szuperkupát és a Waterpolo Champions League negyeddöntőjébe jutást is ünnepelhette a csapattal.
A román válogatott tagjaként olimpián, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon is szerepelt, pályafutása egyik fontos állomása pedig a 2006-os Eb-negyedik hely volt, amely máig a román férfi vízilabda legjobb kontinensbajnoki eredménye.
A VSK másik fontos hosszabbítója Vancsik Levente, aki legalább 2028 nyaráig marad Nagyváradon. A 31 éves center először 2017 és 2019 között játszott a klubnál, majd 2022 nyarán tért vissza, azóta pedig megszakítás nélkül a nagyváradi csapatot erősíti.
Az aradi születésű pólós a helyi Amefánál nevelkedett, majd első nagyváradi időszaka után Magyarországon, a Debrecen együttesében játszott. Ezt követően a Steauához igazolt, amellyel kétszer lett román bajnok. Harmadik bajnoki címét már a Nagyváradi VSK-val szerezte meg a 2024–2025-ös idényben, majd a Szuperkupát és a Román Kupát is elhódította a csapattal.
Az elmúlt években Európa- és világbajnokságokon is szerepelt a nemzeti csapatban, válogatott pályafutásának eddigi csúcspontját pedig a 2024-es párizsi olimpiai részvétel jelentette. Klubszinten a Steauával és a Nagyváradi VSK-val is értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett az európai kupaporondon.

Fotó: Nagyváradi VSK
A két hosszabbítás egyértelmű jelzés arra, hogy a Nagyváradi VSK együtt szeretné tartani a bajnoki címet, a Román Kupát és a Szuperkupát is megnyerő, nemzetközi szinten pedig történelmi eredményt elérő csapat gerincét. A keret alakulása szempontjából ugyanakkor még fontos kérdés, hogyan oldja meg a klub a távozó Filip Gardasevic pótlását.

