A II. Liga új idényének második fordulója Szatmárnémetiben kezdődik, ahol hosszú szünet után ismét másodosztályú mérkőzésre kerül sor a Daniel Prodan Stadionban. A forduló nyitómérkőzésén a helyi Olimpia VSK vendége a Bihar FC lesz, augusztus 8-án, 17 órától.
Alapos ráncfelvarráson ment keresztül a sokat látott szatmárnémeti létesítmény a nyári szünet alatt, július elején szerelték le a pálya északi bejáratánál található, több mint 35 éves eredményjelzőt. A helyére egy széles kapu került, előtte pedig parkolót alakítottak ki a vendégcsapat busza, a mentőautó, a tűzoltó és a televíziós közvetítéseket biztosító járművek számára. Emellett új székeket is felszereltek a lelátóra, és új térfigyelő kamerák is a helyükre kerültek. A stadion nem marad eredményjelző nélkül, az új idényben már egy korszerű LED-kijelző segíti a nézőket, amely mutatja a találkozó eredményét, a játékidőt és a gólszerzők nevét is.
A szatmári stadionban legutóbb 2017. december 2-án rendeztek találkozót a másodosztályban, akkor a korábbi Olimpia csapata 3–0-ra kapott ki hazai pályán a Bukaresti Metaloglobustól. Az azóta eltelt időben több újrakezdésen is átesett a szatmári labdarúgás, a jelenlegi, szintén önkormányzati támogatásból működő Olimpia VSK pedig a nyáron vívta ki a feljutást a másodosztályba. Az első fordulóban idegenben mutatkozott be a gárda, ahol ugyan vezetést szerzett Resicabányán, de végül 2–1-es vereséget szenvedett.

Fotó: Bihar FC
A Bihar FC-vel ellentétben az Olimpia egy hétközi meccsen is pályára lépett a Román Kupa 2. fordulójában, melyen Váradszentmártonban 10–0-s győzelmet aratott a Félixfürdői Lotus csapata otthonában. A nagy különbségű győzelmet némiképp árnyalja, hogy a Nagyvárad melletti település alakulata az ificsapatával állt ki a találkozóra, míg a felnőttek Brassópojanán edzőtáboroztak, igaz, ez semmit sem von le a szatmáriak érdemeiből. Most újra Bihar megyei ellenféllel találkozik az Olimpia VSK, ma délután azonban már pontokért megy a csata. A Bihar FC jól kezdte a másodosztályú szezont, hazai pályán 1–0-ra győzte le a Sellenberk SK csapatát Cocian góljával.
Érdekesség, hogy a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén szintén ez a két csapat csapott össze, akkor 1–0-ra nyertek a szatmáriak, méghozzá a Bodola Gyula Stadionban. A győztes gólt Zsiga Ervin szerezte a 72. percben.
A pénteki összecsapást Mircea Salomir (Kolozsvár) vezeti, segítői Claudiu Șchiopeț (Brassó) és Daniel Nistor (Zalatna) lesznek.
– nyilatkozta Botos Sándor, az Olimpia VSK edzője az szmsport.ro magyar nyelvű internetes oldalnak.
Ami a Bihar FC-t illeti, a klub ingyenes túrát szervezett a csapat legelkötelezettebb szurkolói számára, így idegenben sem marad támogatás nélkül Erik Lincar legénysége. A meccs előtti napon saját edzőközpontjukban tartottak edzést a nagyváradiak, majd ezt követően elindultak Szatmárnémetibe.