Bihari Napló
Megkísérlik a lehetetlent

Jósa Attila 

A hétvégén a férfi kosárlabda Nemzeti Ligában lezárul az alapszakasz, amely után a nyolc legjobb együttes a rájátszásban folytathatja a küzdelmeket. A bajnokság során idén meglepő vereségeket szenvedő Nagyváradi VSK U az alapszakasz utolsó meccsére egy nagyszerű, hetes győzelmi sorozat után érkezhet a Bukaresttől északra fekvő Voluntari városába. A nyüzsgő sportéletéről ismert 40 ezres település csapata jelenleg a második helyen áll a tabellán, a váradiak viszont még előzhetnek a ma délutáni találkozón, amennyiben legalább tizenöt ponttal legyőzik a CSO csapatát. Erre viszonylag kevés az esély, a Voluntari CSO mindössze egy mérkőzést veszített hazai környezetben, többek között vesztesen távozott a Szabó Gabriella csarnokból a bajnokságból idén magasan kiemelkedő Kolozsvári U-BT együttese is. A rangadó ma délután 17.45-kor kezdődik és a Digi Sport 3 élőben közvetíti.

Megosztás FacebookonKüldés Facebook MessengerenKüldés WhatsApponKüldés Emailben