Elsőként a Sepsi OSK lépett pályára, amely hat mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozattal érkezett a Botosán FC otthonába, ám kevesebb mint félóra alatt romba dőlt mindaz, amit az idény első heteiben felépített.
Vianna kezezése után Sebastian Mailat büntetőből szerzett vezetést a hazaiaknak a 9. percben, majd alig egy perccel később ismét betalált. A háromszékiek képtelenek voltak rendezni soraikat: Dumiter a 24., Mitrov pedig a 36. percben növelte tovább a különbséget. A Sepsi az első hét fordulóban összesen három gólt kapott, Botosánban azonban már a szünetig négyszer kellett középkezdéshez felállnia.
Ovidiu Burcă hármas cserével próbálta felrázni csapatát, de a folytatásban sem következett fordulat. A hazaiak a 77. percben Markovic újabb tizenegyesével állították be az 5–0-s végeredményt. A Sepsi OSK korábban soha nem kapott ki ötgólos különbséggel az élvonalban, így története legsúlyosabb Szuperliga-vereségét szenvedte el. A háromszékiek szeptember 12-én, a Kolozsvári CFR elleni hazai találkozón javíthatnak.
Az UTA az első félidőben két lesgólig és egy kapufáig jutott, majd a 32. percben Coman szabályos találatával is megszerezte a vezetést. A szünet után gyorsan eldőlt a találkozó: Abdallah az 50., Tzionis pedig a 63. percben talált be. Eppel Márton két perccel később ugyan szépített, és ezt követően a csíkiak előtt is adódtak lehetőségek, a hajrá azonban ismét a házigazdáké volt. Mino Sota a 81., Padula pedig a 84. percben vette be az FK kapuját, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

Fotó: Alexandra Fechete/SPORT PICTURES
A Csíkszereda nyolc forduló után továbbra is a mezőny egyetlen nyeretlen együttese, egy ponttal és 5–18-as gólkülönbséggel áll a tabella utolsó helyén.
A játéknap rangadóján a Bukaresti Dinamo 2–1-re legyőzte az FCSB-t a Diadalív Stadionban. A fővárosi derbin Martin Pascual juttatta vezetéshez a Dinamót, amely Ofri Arad öngóljával növelte előnyét. David Miculescu a hajrában szépített, majd Târnovanu büntetőt védett, az egyenlítés azonban elmaradt. A két kiállítást és több vitatott játékvezetői döntést hozó mérkőzés után a Dinamo megőrizte első helyét, előnye pedig hat pontra nőtt városi riválisával szemben.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 8. forduló
Botosán FC–Sepsi OSK 5–0 (4–0)
Gólszerzők: Mailat (9. – büntetőből, 10.), Dumiter (24.), Mitrov (36.), Markovic (77. – büntetőből).
Aradi UTA–FK Csíkszereda 5–1 (1–0)
Gólszerzők: Coman (32.), Abdallah (50.), Tzionis (63.), Mino Sota (81.), Padula (84.), illetve Eppel (65.).
Bukaresti Dinamo–FCSB 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Pascual (36.), Ofri Arad (78. – öngól), illetve Miculescu (84.).

