Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérmét vehette át Bölöni László egykori labdarúgó és mesteredző Sulyok Tamástól március 19-én a Sándor-palotában.
Sulyok Tamás bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Bölöni László játékos-pályafutása után edzőként is maradandót alkotott, több országban ért el jelentős sikereket, és hosszú éveken át meghatározó alakja volt az európai labdarúgásnak. Mint írta,
Az államfő arra is kitért, hogy Bölöni fedezte fel többek között Cristiano Ronaldót, akit az elmúlt évtizedek egyik legjobb futballistájaként említett.
– írta a köztársasági elnök.

Fotó: Facebook / Sulyok Tamás
Az ünnepségen a magyar labdarúgó- és sportélet több ismert szereplője is jelen volt, köztük Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gellei Imre, Bozsik Péter, valamint Marco Rossi szövetségi kapitány. Részt vettek továbbá a Bölöni Lászlóról készült dokumentumfilm alkotói is, köztük a két rendező, Kollarik Tamás és Szabó Attila, valamint a film szakértőjeként közreműködő Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője.







