Az elmúlt évek palánk alatti párharca a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK U között idén az átigazolási piacra is kiterjedt. A kolozsváriak egyre-másra jelentik be a nagy neveket, de ebben a „fegyverkezési versenyben” idén a piros-kékek sem akarnak lemaradni.
Ennek jegyében a Nagyváradi VSK U férfi kosárlabdacsapata újabb jelentős igazolást hajtott végre, miután megszerezte a francia Bandja Sy játékjogát, aki a Paris Basketball együttesétől érkezik. A 35 éves, 203 centiméter magas játékos az előző idényben megnyerte a francia bajnokságot, és szerepelt az Euroligában is a párizsi gárda színeiben.
Sy elsősorban négyes poszton játszik, de szükség esetén centerként is bevethető. Maliból származó családban született Párizsban, egyetemi tanulmányait az amerikai New Mexico Egyetemen végezte. Profi karrierjét a francia Pau Orthez csapatánál kezdte, majd pályafutása során megfordult többek között a Nancy, az ASVEL Villeurbanne, az AEK Athén, a Partizan Beograd, az Andorra, a Metropolitans és a Paris Basketball csapataiban.
Több komoly trófeát is begyűjtött, 2024-ben elhódította az EuroCupot és a Francia Liga Kupáját, míg 2025-ben a francia bajnoki címet és a Francia Kupát is a Paris Basketballal. A Partizan játékosaként kétszer nyerte meg a Szerb Kupát (2018 és 2019).
A legutóbbi szezonban 35 Euroliga-mérkőzésen lépett pályára a legrangosabb európai kupasorozatban, meccsenként átlagosan 13 percet töltött a parketten, ezalatt 3,1 pontot, 2,1 lepattanót, 0,4 gólpasszt és 0,5 blokkot átlagolt. Kiemelkedő dobószázalékokat tudhatott magáénak, 57 százalékkal értékesítette a kétpontos kísérleteket, 46 százalékkal a triplákat, és 63 százalékkal a büntetőket.
Bandja Sy nős, két gyermek édesapja, és családjával együtt költözik Nagyváradra.