Nagyszebenben szerezte meg első idegenbeli győzelmét a román élvonalban október 20-án, hétfő este az FK Csíkszereda.
A mérkőzés elején a Hermannstadt volt veszélyesebb, ám a 38. percben egy védelmi megingás után a vendégek szereztek vezetést: Vahid Selimovic pontatlan hazaadását Eppel Márton elcsípte, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba gurított (0–1). A szebeni csapat próbált egyenlíteni, Valeri Ivanov kísérletét Pap Dániel védte, Kevin Ciobotaru pedig a keresztlécet találta telibe.
A második játékrészben még nagyobb nyomást gyakoroltak a hazaiak, de a csíki védelem és Pap is remekül állta a sarat.
A Hermannstadt erejéből már nem futotta válaszra, így Ilyés Róbert együttese ezzel zsinórban hetedik mérkőzésén maradt veretlen a Szuperligában, és a tizenharmadik helyre lépett előre, épp a Nagyszebent megelőzve.